Kedden akár 15 centiméternyi hó is eshet a térségben

A meteorológiai előrejelzések alapján kedden újabb jelentős havazás várható, az ország déli felén akár 5, az északi felén 5 centiméter fölötti friss hó hullhat. Az Észak-Alföldön, az Északi-középhegység előterében és a Dunántúl északkeleti felén körülbelül 5-10 centiméterre lehet számítani. Míg Komárom-Esztergom, Pest megye északi részén és Nógrád megyében 10-15 centiméter fölötti friss hóréteg valószínű kedd éjfélig, a Dunazug-hegységben és a Börzsönyben pedig akár 15 centiméter fölötti is várható.

Tapadó hóra elsősorban Komárom-Esztergom megyében lehet számítani. A megerősödő déli, délnyugati szél az Alföldön, azon belül is legfőképpen a Tiszántúlon okozhat hófúvást kedd délutántól. Szerdán még folytatódhat a havazás, elsősorban a Dunántúlon. Csütörtökön és pénteken pedig már csak helyenként várható kisebb hószállingózás, de többfelé megerősödhet a szél, így hófúvásos szakaszokra is lehet majd számítani.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. továbbra is 12 órás váltott műszakokban, minden rendelkezésére álló emberi és gépi erőforrásával a hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon fog dolgozni. Ugyanakkor a szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy a 0-24 órás munkavégzésük mellett folyamatos havazás idején időszakosan téliesebb útviszonyokra és lassabb haladásra kell egyes térségekben készülnie az autósoknak.

A szakemberek arra kérik az autósokat, hogy csak a téli közlekedésre alkalmas abroncsokkal induljanak útnak. A téli gumik tapadása nagyságrendekkel jobb, mint a nyári vagy akár a négyévszakos gumiké, a téli időszakban ezzel a féktávok hossza is érdemben csökkenthető. Kizárólag tele üzemanyagtartállyal induljanak útnak és ellenőrizzék az ablakmosó folyadékot, a gépjármű világítását és az akkumulátor állapotát is, töltsék fel telefonjukat vagy használjanak autós töltőt. ♦