Kiemelt színházművészeti szervezet lett a színház

Újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett városunk egyik leglátogatottabb intézménye: kiemelt előadóművészeti szervezet lett a Váci Dunakanyar Színház, így 2019-ben mintegy 50 millió forint állami támogatás jár az önkormányzati fenntartású szervezetnek. Ezt a szerdán tartott sajtótájékoztatón jelentették be.

Ma Magyarországon minden előadóművészeti szervezet kiemelt státuszra vágyik, amely az állandó állami támogatás révén biztonságot, kiszámíthatóságot, biztos jövőt jelent – emelte ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár szerdán Vácon. Hozzáfűzte: az illetékes miniszter által jóváhagyott státusz megújítását minden évben újra kérvényezni kell. Gratulált a váciaknak, hiszen a színház közönsége nélkül nem fejlődhetne, s reményét fejezte ki, hogy a jövőben a polgárok támogatása további sikerekhez juttatja a színházat.

A sajtótájékoztatón Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a 2013-ban megnyílt Váci Dunakanyar Színház Pest megye második kiemelt színházművészeti szervezete, épülete tavaly 345 millió forint kormányzati támogatásból újult meg teljes körűen.

A Váci Dunakanyar Színház valódi sikertörténet, működése első évében mintegy 6-8 ezer látogatója volt, míg tavaly már több mint 30 ezer nézőt vonzott, miközben Vác lakossága is majdnem 33 ezer fő – tette hozzá az államtitkár. Így minden városban élő emberre egy jegy vásárlása jutott.

Rétvári Bence felidézte azt is, hogy a színház épülete 91 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit, egy katolikus civil szervezet székházaként közösségi és színjátszó programoknak adott otthont. A második világháború után folyamatosan romlott az épület állapota, sokáig moziként működött, amely 2007-ben zárt be. Megújulva azonban ismét a kultúrát szolgálja, s mint a tények mutatják, erre nagy igény van. Bejelentette, hogy ebben az évben a kiemelt státusszal mintegy 51 millió forintos állami támogatás jár, ennyivel nagyobb összegből gazdálkodhat az idén a színház.

Kis Domonkos Márk, a színház igazgatója elmondta: az induláskor három célt tűztek ki maguk elé: az épület felújítását, a kiemelt státusz megszerzését és egy állandó társulat megszervezését, ebből az első kettő már megvalósult.

A direktor bejelentette azt is, hogy februártól a színház új művészeti vezetője a váciak színházlátogatók egy régi ismerőse, Bakos-Kiss Gábor, a Nemzeti Színház színművésze lesz. ♦