Színház: Csehov és egy kortárs színmű a januári műsoron

Januárban két saját produkciót is bemutat a Váci Dunakanyar Színház. A klasszikus színdarabok kedvelőinek Csehov Ványa bácsi című darabját, míg a kortárs „műkedvelőknek” Yasmina Reza Művészet című művét ajánljuk megtekintésre a színházban.

Csehov darabjai méltán sokat játszottak a színpadokon, hiszen új szemszögből tekintenek a dráma műfajára. Témái kortalanok, akár a Ványa bácsi című műve is, amely a Váci Dunakanyar Színház és a Bartók Béla Kamara Színház koprodukciójaként jött létre.

hirdetés

120 évvel ezelőtt látott napvilágot egyik legnépszerűbb színműve, a munkába fásult, zsémbes agglegény, Ványa bácsi története, aki elhunyt húga lányával él a birtokon, melyről lemondott, hogy támogassa nagyra tartott sógorát, a nyugalmazott egyetemi tanár Szerebjakovot. Egyhangú, de nyugodtnak legkevésbé sem mondható életük elfojtott érzelmek, ki nem mondott szavak okozta feszültségekkel teli, a fő probléma mégis a féltékenység. Ványa reménytelenül szerelmes Szerebjakov gyönyörű feleségébe, Jelena Andrejevnába.

Annyit azonban el kell mondanunk, hogy a január 27-én bemutatásra kerülő színmű több, mint egy szerelmi történet. Nagyszerű látványvilága az ukrán Alla Fedoryshyna munkáját dicséri, emellett a színészgárda is említésre méltó. Csakhogy pár nevet kiemeljünk: Kútvölgyi Erzsébet Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, Tímár Éva, szintén Jászai Mari-díjas színművésznő is színre lép.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Váci fotósok sikerei országos pályázatokon

A január 19-i Művészet című előadást pedig a finom, intellektuális humorra vágyóknak ajánljuk.

A magyar származású Yasmina Reza darabja, amely a világ és Európa színpadain is hatalmas sikernek örvend, finom humorral és mesteri érzékenységgel tárja fel egy jól ismert viszonyrendszernek, a baráti háromszögnek ingoványos talaját. A történet, akár egy mélylélektani szonda, úgy vizsgálja a három barát kapcsolatát.

Serge, a befutott orvos, engedve új szenvedélyének, egy kortárs festményre tesz szert, s bár egy vagyonba került, kétely nélkül és büszkén hívja át barátait, hogy szemügyre vegyék a képzőművészeti csoda vitathatatlan értékeit: „egyhatvanszor egyhúsz, fehér alapon haránt irányú, vékony, fehér pászmák”. Marc döbbenten áll, véleményét képtelen magában tartani, és kifakad. Yvan pedig választhat, hogy kinek az oldalára áll ebben a parádés esztétikai konfliktusban, amelynek a végére az is kiderül, hogy miként alakul a barátság sorsa.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A közterület-felügyelet rendszeresen elszállíttatja a gazdátlannak tűnő járműveket

Egyszóval nagyszerű humorforrás lehet maga a művészet is. (képünkön: a Ványa bácsi váci bemutatójának szereplői) ♦

14 napos próbaolvasás!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments