A polgi blogol, s az M2-es „halálútról” elmélkedik

Ismét felvetette a sződligeti polgármester, hogy az M2-es átépítésének befejezéséig fel kellene függeszteni az érintett szakaszon az útdíjfizetést. Két éve, a munkálatok elkezdésekor több településvezető is kezdeményezte ezt, Fördős Attila váci polgármester ehhez a testület egyetértését is maga mögött tudhatta, ám nem sok eredménnyel. Az illetékesek az elutasításhoz nem kapcsoltak különösebben figyelemre méltó érvet.

Juhász Béla most az egyébként olvasott és sok érdekes véleményt tartalmazó blogjában arról értekezik, hogy az M2-es a jelenlegi formájában halálút. És erre a halálútra ráadásul éves matricát is kell venni.

„Február 1-től kell megvásárolni az autósoknak a 2019. évre szóló autópálya matricákat! Mondom, AUTÓPÁLYA matrica! Mint tudjuk, ez a hivatalos elnevezése, ám tartalmilag jócskán megkérdőjelezhető például az M2-es esetében. Amely út persze egy sor kritérium alapján közel sem szolgál rá a minősítésre. Ráadásul egészen biztosan őszig még zajlik az útbővítés, annak megannyi nehezítő, balesetveszélyt indukáló jellemzőjével.

Tán illendőbb lenne ezen út esetében az autópálya matrica helyett halálút matricának nevezni az 5000 forintért megvehető cetlit. Tavaly több, mint 10 ember vesztette életét az alig 30 kilométer hosszú horrorszakaszon. Most még az év elején vagyunk, de már történt halálos tragédia az M2-esen. Arról meg ne is beszéljünk, hogy egy agglomerációs településről való bejutás menetideje Pest irányába (és persze a hazaúté is) egy órával nőtt. A Családok Évében egy Pesten dolgozó szülő több, mint három órát tölt a halálúton való vánszorgással, ahelyett, hogy a gyerekkel játszana otthon.

Persze néhányan próbálnak kitörni ebből kínkeserves közlekedési helyzetből, de sajnos vannak olyanok, akik az életükkel fizetnek a türelmetlenségért” – írja és hozzáteszi: településvezetőként ismét kezdeményezi az útdíjfizetés felfüggesztését. Ám mivel az új matricát január 31-ig meg kellett venni, gyakorlatilag esélytelen, hogy az állam visszafizesse az autósoknak a már beszedett pénzt. ♦