A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója február 18-án elrendelte annak a férfinak a bűnügyi felügyeletét, akit a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít. A különös eset főszereplője a drog, egy kés és feltehetően egy rossz álom, aminek majdnem végzetes következményei lettek.
Gy. A. gyanúsított és a sértett közel hat éve állnak baráti kapcsolatban. Február 15-én az esti órákban találkoztak, majd az estét együtt töltötték, a környéken autóztak, közösen elszívtak egy „füves cigit”, majd autóval elmentek 23 és 24 óra között Gödön a Duna-partra. A sértett az autóban ülve elaludt, a gyanúsított pedig – minden előzmény nélkül – egy fekete műanyag nyelű, 11,5 cm pengehosszúságú késsel mellkason szúrta.
A sértett a szúrás hatására felébredt. Amikor a kést meglátta a mellkasában, kinyitotta a jármű ajtaját, kiszállt a járműből, kihúzta a kést a mellkasából, majd levette a kabátját, a pulóverét és a pólóját, és elszorította a vérzést. Ekkor a gyanúsított arra utasította, hogy szálljon be a járműbe, és elindultak a váci Jávorszky Ödön Kórházba. Útközben a kést a gyanúsított a sértett kérésére Sződliget után kidobta az autóból.
A sértettet a kórházból mentővel továbbszállították a budapesti Honvéd Kórházba, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. A sértett sérülései életveszélyesnek minősülnek.
A gyanúsított a cselekmény elkövetése után a sértett szüleinek a lakására ment, ahol azt mondta a szülőknek, hogy fiúkat egy ismeretlen személy szúrta meg.
A nyomozási bíró az ügyészi indítványt megvizsgálta és megalapozottnak találta, a letartóztatás általános oka, a szabadságvesztéssel is büntetendő bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja a gyanúsítottal szemben fennáll. Tekintettel arra, hogy a gyanúsított a nyomozás során a gyanút ismeretlen személyre kísérelte terelni, megalapozottan lehet következtetni arra, hogy a bizonyítást veszélyeztetné.
Mivel a gyanúsított rendezett hátterű, és büntetlen előéletű, vele szemben elegendő nyomkövető technikai eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet elrendelése az első fokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb azonban 2019. június 18. napjáig. A végzés már véglegessé vált. ♦