Mi történik, ha már a hírközlési vagy közüzemi szolgáltatóval régen megszűnt a szolgáltatói szerződésünk és több év múlva jelentkezik egy behajtó cég azzal, hogy jelentős összegű számlatartozást fizessünk meg részére. Jogos lehet-e az ilyen követelés? – E sokakat érintő kérdésre ad szakszerű választ a Budapesti Békéltető Testület dolgozata. Az elmúlt időszakban ugyanis a fogyasztók több alkalommal fordultak hozzájuk, melyben azt kérik, hogy törölje a behajtó cég a tartozásukat, mivel erről a korábbi szolgáltató nem küldött semmilyen felszólítást vagy értesítést részükre.
Egyik esetben a fogyasztó mobilinternetre kötött szerződést a hírközlési szolgáltatóval, majd mivel a korábbi címéről már elköltözött, ezért nem kapta meg a szolgáltató által küldött felszólítást egy állítólagos számlatartozásról. Három év eltelte után a szolgáltató által engedményezett és költségekkel együtt most már tetemes mértékű tartozásról egy behajtó cég küldött a fogyasztó részére felszólítást és egyezségként felajánlotta a 6 havi részletfizetést.
A fogyasztó a békéltető testületi eljárásban vitatta, hogy tartozása lenne és kérte annak kimutatását. Hivatkozott arra, hogy három éven keresztül egyszer sem szólította fel őt a szolgáltató, tehát a követelés vele szemben már elévült.
Egy másik fogyasztó a vidéki ingatlanának áramtartozásáról kapott értesítést a követeléskezelő cégtől akkor, amikor az ingatlanát már régen eladta. A tartozása még 2015 előtt keletkezett és az eljárásban vitatta azt.
Mindkét esetben a békéltető testületi eljárásban a meghallgatáson egyezség született és a tartozásokat törölték, mivel a vállalkozások elévülési időn belül nem küldtek felszólítást és az eljárásban a követelések elévülésére a fogyasztók hivatkoztak.
Sokszor a szolgáltatók a fogyasztói szerződésből keletezett pénztartozásokat engedményezik követelést kezelő cégekre, mely engedményezésről vagy a szolgáltató vagy az engedményes egyidejűleg a fogyasztót is értesíti. Ezt követően a fogyasztó már csak az engedményessel szemben tud hivatkozni a tartozása esetleges elévülésére. Ha a követeléskezelő vállalkozás nem tudja tértivevénnyel vagy más egyéb módon igazolni, hogy az elévülési időn belül küldött felszólítást a fogyasztó részére, akkor a tartozás később bírósági úton már nem érvényesíthető vele szemben.
Az elévülés, az időmúlás azon jogkövetkezménye, mely megszünteti a pénztartozás bírósági úton történő érvényesíthetőségét. Arra azonban, hogy a pénztartozás már elévült, annak a fogyasztónak kell hivatkoznia, akinek az érdekében áll, illetve amennyiben az elévült követelést a fogyasztó utóbb teljesíti, úgy azt már nem követelheti vissza.
A pénzkövetelések általában 5 év alatt évülnek el. Az elévülést azonban megszakítja, ha a pénztartozást a fogyasztó elismeri vagy annak részletfizetésében megállapodik, arról felszólítást vesz át vagy a követelést fizetési meghagyásos, illetve bírósági eljárásban vele szemben érvényesítik.
Az általános 5 éves elévüléstől vannak eltérő elévülési szabályok egyes speciális fogyasztói szerződésekben. Az elektronikus hírközlési szerződésekből eredő polgári jogi igények 1 év alatt évülnek el, melyet a fizetési késedelem vagy a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani.A jogosulatlan úthasználatból, illetve a parkolási pótdíjakból eredő tartozások szintén 1 év alatt évülnek el. A víz- és csatornadíjból vagy a szemétdíjból eredő tartozások elévülési ideje 5 év. 2018 decemberében pedig módosult a gáz- vagy áramszolgáltatással kapcsolatban keletkezett tartozások elévülési ideje 3 évre.
Jó tanácsok fogyasztóknak!
- Minden esetben kérjenek a Szolgáltatótól vagy a behajtással megbízott követeléskezelő vállalkozástól egy részletes kimutatást a pénztartozás keletkezési idejéről és pontos összegéről!
- Kérjék a postai értesítőt arról, hogy a tartozásról szóló felszólítást számukra kézbesítették! A postai kézbesítésnél itt is érvényesülnek kézbesítési vélelem szabályai, tehát ha a hivatalos iratot nem veszik át és az „nem kereste” jelzéssel megy vissza a feladónak, akkor a 2. meghiúsult kézbesítést követő 5. munkanapon azt kézbesítettnek kell tekinteni.
- Addig ne kössenek a pénztartozás kifizetésére részletfizetési vagy egyéb egyezségi megállapodást a vállalkozással, amíg nem győződnek meg arról, hogy a tartozásuk valóban fennáll vagy már elévült!
- Ha valószínűsíthető, hogy a tartozás esedékessége és annak követelése közötti sok idő telt el, hivatkozzanak arra, hogy a tartozásuk már elévült!
- Ha a fogyasztó pénztartozását már engedményezték, akkor a pénzkövetelések törlése iránti kérelemmel már csak a jogutóddal, azaz az Engedményessel szemben lehet fordulni!
- Ha a fogyasztó vitáját nem tudja a vállalkozással közvetlenül rendezni, akkor forduljon a Budapesti Békéltető Testülethez, vegye igénybe az ingyenes, gyors eljárást akár már mobilapplikáción keresztül is! ♦