Pénteken este adták át a Váci Értelmiségi Klub elismerését, a Hattyú-díjat, melyet ezúttal dr. Soltész Andrea gyermekorvos, valamint Dömény Csaba és az Arcus Galéria vehetett át. Idén már a huszadik díjátadása volt ez a klubnak.
Dr. Hemela Mihály, a klub elnöke köszöntötte a megjelenteket és mondott rövid bevezetőt. Kiemelte: ebben az évben is több jelöltje volt mind az egyéni, mind pedig a közösségi díjra, de a klub egyöntetűen döntött.
Dr. Soltész Andrea érdemeit is a klubvezető méltatta. Ismertette a doktornő életrajzát, melyből kiderült, hogy 1982-óta, már 37 éve Vácon dolgozik. Kiemelte: ő volt az, aki városunkban felkarolta a HPV oltások (méhnyakrák elleni védőoltás) szervezését és megvalósítását.
– Miután megszületett a döntés, akkor én magam is sokaknak újságoltam el, hogy idén kik kapják a díjat. Amikor megemlítettem dr. Soltész Andrea nevét, sokaknak felcsillant a szeme, messzemenően egyetértettek a döntésünkkel. Szülők, nagyszülők, dédszülők mondták egyöntetűen, hogy kiváló diagnosztának tartják a doktornőt. Rendkívül empatikus a gyerekekkel, határozottság és útmutatás jellemzi őt a szülőkkel kapcsolatban – hangzott el.
A díjátadás után, melyhez oklevél és egy torta jár, a doktornő mondott köszönetet. Elmondta: nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy idén ő kapta meg a Hattyú-díjat.
– Mint megtudtam, idén huszadik alkalommal ítélik oda ezt a díjat, és orvosként én vagyok az első, aki átvehette. Úgy érzem, hogy rajtam keresztül a város másik tizenhárom felnőtt háziorvosa és hat gyerekorvosa is elismerésben részesül – mondta. Hozzátette: boldog, hogy gyermekorvos lehet, hiszen ez számára nem csupán munka, hanem hobbi is. Azok a szülők és gyerekek, akik őt választották, kölcsönös érzelmi függőségi kapcsolatban vannak vele.
A közösségi díjat ebben az évben Dömény Csaba és az Arcus Galéria kapta. Őket Boda Mária tanárnő méltatta.
– A váci Arcus Galéria immár 20 éve gyarapítja a város kulturális életét. Önmagukat így definiálják: művészeti galéria, modern művészeti alkotások múzeuma, előadó- és rendezvényhelyszín. Az Arcus több egymást kiegészítő tevékenységet folytat Vácott, a könyv, játék, ajándékbolt és képzőművészeti galéria mellett reklám- és fotóstúdióként is működik, amely kiegészül könyvkiadói tevékenységgel. Mi váciak azonban tudjuk, hogy az Arcus Galéria ennél sokkal több. Közösségi tér, találkozóhely, olvasókör helyszíne. És az egyik legszebb kirakatú üzlet – mondta. Kiemelte: a galéria munkatársai és vezetője, Dömény Csaba hozzájárultak ahhoz, hogy Vác méltán nevezhesse magát a kultúra városának.
A díjért a születésnapját ünneplő Dömény Csaba mondott köszönetet. ♦