Gyászol a váci ipartestület: elhunyt Késhegyi László

Mély fájdalommal, megrendülten értesítünk mindenkit, hogy a Vác és Vidéke Ipartestület ügyvezető elnöke, Késhegyi László, 2019. február 9-én, 72 éves korában eltávozott közülünk. Ipartestületünk első ügyvezető elnöke már a szervezet létrehozásában is jelentős szerepet töltött be, nyugdíjba vonulásáig töretlenül szolgálta az iparosságot – áll a tegnap kiadott közleményben.

Késhegyi László neve összeforrott a magyar iparossággal, az ipartestületekkel. A magyar kisvállalkozók, az ipartestületek, az IPOSZ érdekében dolgozott évtizedeken keresztül szívvel-lélekkel. Több elismerést is kapott munkájáért, nagy szerepe volt abban, hogy az önkormányzat és az ipartestület között eredményes együttműködés jött létre évekkel ezelőtt.

December 20-án a városházán tartott ünnepségen vehette át a Polgármester Díját Fördős Attilától. A méltatásban elhangzott: Késhegyi László a rendszerváltást követően, 1990-ben aktívan részt vett a Vác és Vidéke Ipartestület újjáalakításában. Azóta a múlt évi nyugdíjba vonulásáig, az elmúlt 27 évben, az ipartestület ügyintéző szervezetének a titkára. Több évtizede az ipartestület elnökségének a tagja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Folyamatosan példaértékű, szakszerű, következetes munkájával eredményesen segíti a mikro- és kisvállalkozások érdekképviseletét, működését, fejlesztését, a kisipar értékeinek a megőrzését. Pozitív hozzáállásával erősíti az önkormányzat és az ipartestület kapcsolatát, az iparosok település életében betöltött szerepét.

A 27 év alatt szívügyének tekintette a vállalkozások működését elősegítő színvonalas szolgáltatások és rendezvények szervezését, a jogszabályok ismertetését. Szaktudásával hozzájárult a vállalkozói környezet eredményes fejlődéséhez, az ipartestület munkájának az elismeréséhez, a kézműves értékek mentéséhez. A vállalkozások világát kiválóan ismeri, az ipartestület élén végzett munkája példaértékű.

Aktívan segítette a Vác és térsége helyi szervezetei, az iparosság és a lakosság együttműködését, közéleti tevékenységét.

Temetése 2019. február 22-én pénteken 15 órakor lesz a Vác-alsóvárosi temetőben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments