A város képviselő testülete még 2006-ban alkotott rendeletet az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről. Ebben többek között szabályozzák annak időpontját is. De nem csak égetni lehet, hanem komposztálni, valamint a Váci Hulladékgazdálkodási Kft el is szállítja a ház elé kitett zsákokban.
Az egészséges, kórokozóktól és kártevőktől mentes avar és kerti hulladékot elsősorban vagy helyben történő komposztálással vagy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás keretében a közszolgáltató általi elszállítással hasznosítani kell – áll a városháza által kiadott tájékoztatóban.
Utóbbi keretében háztartásonként legfeljebb 10 darab zöldhulladékos zsákot, valamint legfeljebb 1 köbméternyi, kötegelt gallyat szállítanak el, a kötegelt ágak átmérője maximum 6 centiméter, hossza maximum 150 centiméter lehet.
Fentiektől eltérően a kerti hulladék kivételesen indokolt esetben a rendeletben foglaltak szerint égetéssel semmisíthető meg a következők betartásával:
– Nyílt téren csak kiskerti, növényi eredetű hulladékot lehet égetni.
– A kerti hulladékok égetése kizárólag október 15. és november 30., valamint március 15. és április 30. közötti időszakokban, hetente kétszer, szerdai és szombati napokon (amennyiben nem ünnepnap) délelőtt 9-12 óra és délután 14-17 óra között engedélyezett. Ünnepnapokon az égetés szigorúan tilos.
– Égetni csak megfelelően kialakított tűzrakó helyen, vagyoni és személyi biztonságot nem veszélyeztető módon, nagykorú, cselekvőképes személy folyamatos felügyelete és a lakókörnyezet lehető legkisebb zavarása mellett szabad. A tűzrakó hely épülettől és egyéb éghető anyagtól legalább 6 méter távolságra legyen.
– Az ingatlan tulajdonosa, kezelője, bérlője (a továbbiakban együtt: tulajdonos) az égetés során köteles gondoskodni a szükséges tűzoltási feltételekről (pl. oltóvíz, homok, stb.).
– A füstképződés csökkentése érdekében az avart és a kerti hulladékot előzetesen szikkasztani, szárítani kell és az eltüzelés csak folyamatosan kis adagokban történhet.
– Nagy mennyiségű füstöt termelő anyagot (nedves kerti hulladék) égetni nem szabad. Túlzott füst, illetve koromképződés esetén a tüzet el kell eloltani és a levegőszennyezést meg kell szüntetni.
– Tilos az avar és kerti hulladék égetése a (2) bekezdésben engedélyezett időszakon kívül, valamint párás, ködös, esős időben, erős szél esetén.
– A kerti hulladékkal együtt kommunális és ipari eredetű hulladék nem égethető.
– A kommunális és ipari hulladékok nyílttéri égetése szigorúan tilos. A zárt térben történő hulladékégetés csak a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség engedélyével lehetséges a hulladékok égetésének műszaki követelményeiről, működési feltételeiről és a hulladékégetés technológiai kibocsátási határértékeiről szóló 3/2002. (II. 22.) KöM rendelet határértékeinek betartásával.
– A kommunális és ipari eredetű hulladékokat a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. tv. előírásai szerint kell kezelni, hasznosítani illetve ártalmatlanítani, figyelembe véve a levegő védelméről szóló 306/2010. (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltakat.
– Az égetés végén meg kell győződni róla, hogy a tűz elhamvadt és gondoskodni kell annak belocsolásáról vagy vékony földréteggel történő lefedéséről. ♦