Kertprogramot támogat a Váci Egyházmegyei Karitász

Az iskolakertprogram alapozó részében eszközcsomagot, harminc órás pedagógusképzést és mentorálási segítséget kapnak az intézmények – közölte az Iskolakertekért Alapítvány kuratóriumi elnöke kedden az M1 aktuális csatornán. Pauliczky Nóra azt mondta, a program második részeként iskolakerti tematikus – például agrár-, pénzügyi, képzőművészeti – modulokat dolgoztak ki, hogy az iskolák megtalálják a saját helyzetüknek megfelelő lehetőségeket.

Azok az iskolák, amelyek nem tudják a saját udvarukon kialakítani az iskolakertet, egy közeli közintézmény udvarán, magánkertekben vagy akár magas ágyásokkal is megvalósíthatják – tette hozzá. Hangsúlyozta: a gyerekek nyitottak a programra, amelynek során fejlődik a türelmük és felelősségvállalásuk, valamint figyelemmel kísérhetik a környezeti változásokat.

A program az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összefogásával valósul meg.

Az iskolakertprogram Vácott is egyre népszerűbb. Tavaly ősszel például egy egyesület pályázaton nyert pénzéből épült két magaságyás a Petőfi iskolában. ♦