A Pest Megyei Főügyészség közfeladatot ellátó személy sérelmére, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki egy millió forint reményében rabolt ki egy vasúti jegypénztárost Nagymaroson.
A bűnügy vádlottja, egy nagymarosi férfi 2018 júliusában egy este elhatározta, hogy oly módon próbál nagy összegű pénzhez jutni, hogy a Nagymaros-Visegrád vasútállomás jegypénztárosát késsel fenyegetve a bevétel átadására kényszeríti. A vádlott abban bízott, hogy legalább egymillió forintot talál a pénztárban.
A férfi tervét tettek követték. Fekete hosszúnadrágot és kapucnis fekete felsőt húzott, magához vett egy fekete pólót, azért, hogy azt az arca elé kötve álcázza magát. A menekülése megkönnyítése érdekében váltóruhát is összekészített, azt a Duna-parton elrejtette. Egy késsel a zsebében az állomás épületéhez ment és ott figyelt.
Az állomáson egy nő, a bűnügy sértettje dolgozott jegypénztárosként.
A sértett éjfél előtt kilépett a pénztárból. A vádlott odaszaladt a sértetthez, késsel a kezében betaszigálta őt a pénztárba, majd a széfben lévő pénz átadását követelte. A nő azt felelte neki, hogy nincs pénz a széfben, Mikor a vádlott meglátta, hogy a széf csakugyan üres, a pénztári íróasztal fiókját kirántotta, az ott talált 31 ezer forintot a zsebébe gyűrte és elfutott.
A sértett az állomásra érkező vonat mozdonyvezetőjétől kért segítséget.
A vádlott a Duna-parton elrejtett váltóruháját magára vette, az addig viselt ruházatot meggyújtotta, majd a késsel együtt a folyóba dobta. Az elrabolt pénzt pár nap alatt elköltötte. A férfit tíz nap alatt elfogták és őrizetbe vették.
A Pest Megyei Főügyészség közfeladatot ellátó személy sérelmére, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével vádolja a férfit, aki letartóztatásban várja a tárgyalást – közölte a Pest Megyei Főügyészség. (képünk illusztráció) ♦