Ha tél, akkor kátyúk. Ez a magyar rögvalóság. Itt Vácott is sziszifuszi harcot folytatnak az illetékesek a semmiből egyik napról a másikra előtűnő gödrök ellen, amelyek, ha nagyon mélyek, veszélyesek is. Megsérülhet az autók gumija, vagy sokkal rosszabb esetben a futóműve, amelynek javítása százezres tétel. A városi kátyúk miatt minden esztendőben több per indul az útfenntartóval szemben, és a legtöbb esetben kártérítés fizetésével fejeződnek ezek be.
Emlékeznek még a Gyurcsány-kormány nagy újítására? Bevezették a kátyúvonalat: bárki telefonon bejelenthette, ha egy gödröt talált az úttesten és azt ígérték, egy-két nap alatt a hibát kijavítják. Akkora káosz lett a dologból, amekkorát ritkán lát ez az ország.
2016 januárjában adta közre a az MTI: „Szombaton elindult a magyarországi közúthálózat hibáinak bejelentésére szolgáló telefonon hívható országos kátyúvonal. A 06-80-404-404-os számon bárki bejelentheti, ha kátyút lát, és ha minden igaz, azt rövid időn belül megjavítják. A Fidesz szerint a kormánynak ez az akciója is kidobott pénz.”
„Hiába hárítunk el egy kátyút, keletkezhet egy másik, sőt kettő, hiszen az egész úthálózat olyan mértékben elhasználódott az elmúlt évtizedekben, hogy a 2002/2003-as évforduló hideg tele megháromszorozta-megnégyszerezte az úton lévő kátyúkat” – magyarázta akkoriban Kóka János gazdasági miniszter. Szerinte a kátyúk elhárítása nagyon drága, „a plusz öt fok alatti elhárítás még drágább” és nem is tartós, egy-két hónapig tart mindössze.
Közben volt egy kormányváltás, amely a kátyúfronton alig hozott változást. A prioritások között a nagy forgalmú úthálózat fenntartása és a gyorsforgalmi utak fejlesztése szerepel kiemelt témaként, a kisebb, többszámos utakra legfeljebb csak akciós, pályázati pénzekből jut némi pénz. A városi önkormányzat szűkös költségvetéséből a saját utak kátyúzására is alig futja, mostanában pályázaton nem nagyon kapunk plusz forrást.
Kártérítést fizetnek
Az elővigyázatosság ellenére is előfordul, hogy egy jármű megsérül az úthibák, gödrök miatt. A kátyúk okozta károkért az út fenntartója felel, de a casco biztosítással rendelkezők ettől függetlenül is számíthatnak kártérítésre – derül ki a biztosítók nyilatkozataiból.
A magyar közúthálózat átlagéletkora negyven év felett van, ezért az úthibák állandó problémát jelentenek az országban. A fagypont körüli hőingadozás és a csapadék miatt télen rengeteg kátyú alakul ki. Az utak fenntartói télen is javítják a kátyúkat, ilyenkor hideg aszfalttal burkolják a gödröket. Nehézséget okoz ugyanakkor, hogy mínusz öt fok alatt, illetve vizes úton nem tudnak aszfaltozni, ezért tavaszra sok úton szinte egymást érik a kátyúk.
A kátyúk okozta károkkal kapcsolatos szabályszerű eljárás:
Az első és legfontosabb dolog, a baleset környezetének, a kátyú méreteinek, mélységének dokumentálása. Készítsünk fényképet az útról, a kátyúról, a baleset helyszínéről, a gépkocsink sérüléseiről. Ezt ma már megtehetjük mobiltelefonunk segítségével is. Ha tanú is látta esetleg a káreseményt, adatait kérjük el, lehet, hogy hasznunkra lesz a későbbiekben.
Mindenképpen hívjuk ki a rendőrséget, akik szintén dokumentálják a helyszínt, jegyzőkönyvet vesznek fel, igazolást állítanak ki. Az igazolásból kiderül az is, hogy a káresemény hol, mikor milyen út-látási viszonyok között következett be. Az igazolásból kiderül majd az is, hogy volt-e kihelyezve az úthibát jelző tábla. Azt már ilyenkor célszerű kideríteni (és ebben a rendőrség is segíthet), hogy az adott útszakasz Budapesten kerületi vagy fővárosi fenntartású-e, vidéken az önkormányzat végzi-e a fenntartást, karbantartást vagy más gazdálkodó szervezet.
Aztán meg kell győződnünk arról is, hogy nem zajlott-e ott, akkor valamilyen közműfelújítás, nem volt-e ez ahhoz tartozó, csatlakozó munkaterület – hívják fel a figyelmet jogi szakemberek. (A további információk interneten sok forrásból kibogozhatók, érdemes rá időt fordítani.)
Infrával javítanak
Vácott 2012 márciusában sajtótájékoztatón mutatta be a Váci Városfejlesztő Kft. az akkor vásárolt, új kátyújavító gépet. A szerkezet egy 1×1 méteres részen felszedi a régi aszfaltot, felhevíti, majd egy speciális kötőanyag adagolása után visszatölti a régi helyére. A szakemberek szerint ez a felület a hengerezést követően teljesen „összenő” a környező burkolattal és tartós megoldást jelent.
A berendezést azóta is szinte folyamatosan használják a kátyúzási szezonban. Legutóbb Kiss Zsolt városi képviselő osztotta meg közösségi oldalán azokat a fotókat, amelyek a választókörzetében készültek. „Folytatódik a kórház feljárójának kátyúzása. Köszönet a holding munkatársainak. A kátyúzó technológiát betartva, ha kell, akkor túlmunkát vállalva dolgoznak azon, hogy az aszfaltozott útjainkat járhatóvá tegyék. Köszönöm a jelzéseket, és a képeket, hogy Vác mely területén van a legnagyobb szükség a javításra” – írta.
A városnak jószerével egyetlen, kiváló minőségű útja van: a Posta-parknak az a rövid szakasza, amelyet a mélygarázs megnyitása miatt burkoltak le újra. Annak a felülete olyan sima, mint a tükör, sokkal egyenletesebb, mint az M2-es autóút frissen épített aszfaltcsíkja itt-ott. Nem tudjuk, miért nem készülnek Magyarországon teherbíró, jó minőségű utak, a népvélekedés szerint a túlzott spórolás miatt. De van ennél sarkosabb vélemény is. ♦