Tegnaptól „hullik” a Manna az égből a váciaknak is

Az elmúlt esztendőkben tapasztalhattuk, hogy kereskedelmi rádiók jönnek és mennek, sorsukról többnyire a szakmai érdekek mellett a politikai befolyás is dönt. Most szűnt meg a Rock FM, a frekvenciát a Sláger FM kapta meg. A történet mögött jól kitapinthatóan erős csoportérdekek és a tőke van jelen, némi külföldi mellékszálakkal. Tegnap viszont elindult egy új rádió, a Manna FM, amely a főváros 80 kilométeres körzetében – így Vácott is – hallgatható.

Korokon és stílusokon átívelő zenével, valamint hiteles információval, szórakoztató módon igyekszik segíteni a tudatosabb élet, a pozitív szemlélet és a lelki egyensúly kialakítását. A főváros 80 kilométeres körzetében fogható csatorna „Örömre hangol!” – írják.

Tapasztalt rádiós szakemberekkel és fiatal tehetségekkel indul a Manna FM. A rádió küldetésének tekinti, hogy kreatív és releváns módon segítsen az emberi kapcsolatok ápolásában, valamint erősítse azokat a közösségeket, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a társadalom boldogságához. A Manna FM pozitív pszichológiával, önfejlesztéssel foglalkozó tematikus műsorai között mindenki megtalálhatja a neki valót. A Manna FM azt szeretné elérni, hogy a műsorok pozitív üzeneteket és kapaszkodókat nyújtsanak, illetve inspiráljanak.

A Manna FM különlegesen fontosnak tartja, hogy kézzelfogható, gyakorlati lehetőséget adjon a fiatal tehetségeknek, akik a médiában terveznek dolgozni, ezért a csatorna szorosan együttműködik a Komlósi Oktatási Stúdióval. A fiatalok együtt dolgozhatnak a profi rádiósokkal, sőt hetente egyszer saját műsorral jelentkezhetnek, amelynek a felelős szerkesztője Fehér Mariann lesz – teszik hozzá (képünkön: a Manna rádió stábja).


Csütörtök éjjel elhallgat a Music FM, így megszűnik Bochkor Gábor éteri munkahelye, a rádiós azonban bízik a folytatásban. A hétfői adásban elárulta, nincs vége rádiós pályafutásának – írja a Blikk. „Vezetőségünk mindent elkövetett azért, hogy a rádiónk ilyen-olyan formában tovább szólhasson, de arról még nem tudunk pontos információt mondani, hol és mikor leszünk újra hallhatók. Csak annyit ígérhetünk, nem tűnünk el hosszú időre. (…) Leszünk mi, csak még nem kristályosodott ki teljesen, hogy hol” – jelentette ki a rádiós.


A Rock FM 95.8 (korábban: Rádió Rock 95.8) egy budapesti közösségi rádió volt. A rádióadó 2016. május 17-én indult el a 95.8 MHz frekvencián, amit a Favorit Masters Kft. nyert meg pályázati úton. A rádió programigazgatója az induláskor Kalácska Gábor, az egykori Juventus Rádió és Neo FM programigazgatója volt, az ő helyét vette át később Sivák Péter. Az adó tematikája szerint rockzenét játszik, aminek körülbelül 81 százaléka hazai előadóktól származik.

A rádióadó korábban a Rádió Rock 95.8 nevet használta, a jelenlegi elnevezést 2017. december 15-én kapta meg.

Az idén február 2-től a Rock FM frekvenciáját a Sláger FM vette át. A Médiatanács ugyanis úgy határozott, nem hosszabbítja meg a Music FM és a Sláger FM engedélyét, de a Sláger FM végül „megmenekült”, és a továbbiakban a Rock FM korábbi frekvenciáján hallható. ♦