Továbbfejlesztik a szabadstrandokat a Dunakanyarban

Folytatódik a strandfejlesztési program, a most induló második ütemben megújulhatnak 1-1 milliárd forintból a dunakanyari és a Tisza-tavi, és további 3 milliárd forintból a balatoni szabadstrandok – jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Guller Zoltán kiemelte: az MTÜ célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. A vezérigazgató elmondta még: az idén 5 milliárd forint keretösszeggel indul el a strandfejlesztés második üteme, amelyben a szabadstrandok infrastruktúrafejlesztésére, a partszakaszok rendbetételére, vízi attrakciók létrehozására fordíthatók az összegek – írja a profitline.hu.

A kormány által az önkormányzatoknak biztosított támogatással a Dunakanyarban Komárom, Esztergom, Visegrád, Zebegény, Kisoroszi, Verőce és Szentedre Duna-parti strandjai újulhatnak többek között meg.

Guller Zoltán közölte, hogy a program harmadik elemeként a Balatonnál, a Dunakanyarban és a Tisza-tónál valamennyi strand támogatást kap az MTÜ-től annak érdekében, hogy megtervezzék 2030-ig a strandfejlesztéseket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Szociális infrastruktúra megújítása az Alsó-Ipoly mentén

Az idén elindul a program negyedik eleme is, amely a strandokon található gasztronómiai létesítmények fejlesztését szolgálja.

Szeretnék elérni 2030-ig, hogy minden strand magas színvonalú szolgáltatást tudjon nyújtani, kiemelten foglalkozva a szabadstrandokkal – fűzte hozzá az MTÜ vezérigazgatója.  ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments