Nem tűzték napirendre az elmúlt heti testületi ülésen az ellenzéki képviselők indítványát az úgynevezett rabszolgatörvény városi tiltásának bevezetéséről. A napirend elfogadásakor a kormánypárti képviselők a téma megvitatása ellen szavaztak és ez elfogadhatatlan – mondta sajtótájékoztatóján Kászonyi Károly. A városháza közleménye szerint nem volt lehetősége a testületnek egy ilyen vita lefolytatására.
A jobbikos városi politikus emlékeztetett rá, hogy néhány hete egy rendkívüli ülést kezdeményeztek, amelyre sem a fideszes, sem a KDNP-s képviselők nem érkeztek meg, így a tárgyalás határozatképtelenség miatt elmaradt.
A sajtótájékoztatón Fehér Zsolt, a Jobbik váci elnöke, megyei közgyűlési képviselő ehhez hozzátette: a megyei önkormányzatnál összehívott rendkívüli ülésen is csak az ellenzéki képviselők jelentek meg és ez kevés volt a téma megtárgyalásához.
A városháza a sajtótájékoztatón elhangzottakkal kapcsolatban közleményt adott ki. „Vác jobbikos képviselője sérelmezi, hogy a túlóratörvényt nem tudta a képviselő-testülettel megtárgyalni. Ennek két oka volt: egyrészt nem lehet napirendre tűzni és helyi, önkormányzati szinten alkalmazni országos törvényt, másrészt a képviselőtestületi ülés szabályait be kell tartani, akkor is, ha nem ismeri eléggé azt egy képviselő.
Mi nem utasíthatjuk egy gazdasági társaság ügyvezetőjét a munkaórákkal kapcsolatban. Sajnálatos módon Kászonyi Károly valószínűleg nem jól értelmezte a törvényt. Az önkormányzat jogkörébe ez nem tartozik bele, hatáskör elvonást valósítanánk meg. Több év képviselői jogviszony és gyakorlat után jól kellene ismernie a képviselőnek, hogy mely ügyekben dönthet egy önkormányzat.
Az országos szintű jogszabálymódosítást eleve nem lehetett volna napirendre tűzni, az ellenzéki képviselő ezzel vélhetően csak a nyilvánosság elé akart kerülni. Senki nem akadályozta Kászonyi Károlyt a munkájában. Amennyiben az ülés levezetésével kapcsolatban a képviselők részéről aggály merülne fel, bármikor a Kormányhivatalhoz fordulhatnak” – áll a városháza közleményében. ♦