A tehetségek gondozásában is élen jár városunk

Kelet-Európának egyre nagyobb szerepe lesz a tehetséggondozásban, mivel itt még az iskoláknak lehetőségük van ezzel foglalkozni, és nem az integrációra kell összpontosítaniuk – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Vácon, a Piarista Gimnáziumban. A megnyitón Deákné dr. Szarka Anita jegyző a város oktatást és tehetséggondozást segítő tevékenységét összegezte.

Rétvári Bence – a térség KDNP-s országgyűlési képviselője – az Új Nemzedék Központ szervezésében megvalósuló családi tehetségnapon arról beszélt, hogy Európának egyre nagyobb szüksége lesz azokra a tehetséggondozókra, akik egyre jobban, egyre több tehetséget tudnak kibontakoztatni, mivel a nyugat-európai oktatást ma leginkább a társadalmi integráció elősegítése köti le.

Hozzátette, hogy mivel Európába az európai kultúrától teljes mértékben elkülönülő gyerekek érkeznek, az iskola korábbi tanító, nevelő és tehetséggondozó szerepe megváltozott, és most a társadalmi integrálódás elősegítése köti le.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Rétvári Bence szerint egy egyre lassuló teljesítményű Nyugat-Európa mellett így egy egyre gyorsuló kelet-európai teljesítmény őrzi meg a kontinens teljesítményét, prosperitását.

Az államtitkár szólt arról, hogy az elmúlt időszakban a kormány intézkedései minden más mellett az oktatásban is igyekeztek a tehetséget ösztönözni. Hozzátette, hogy azok a munkavállalók és vállalkozók, akik tehetségesek és szorgalmasak, szintén számíthatnak a kormány ösztönzésére, mert vigyáznak arra, hogy ne sújtsák őket nagyobb adóterhek.

A programozható méhecske nagy sikert aratott a gyermekek körében

Azok, akik a tehetségüket munkavállalóként vagy vállalkozóként kamatoztatják itthon, most sokkal kevésbé vannak megadóztatva, mint 8-10 évvel ezelőtt – hívta fel a figyelmet Rétvári Bence.

Deákné dr. Szarka Anita, a város jegyzője kiemelte, Vác iskolaváros, 9 közép-, 8 általános iskola és 12 óvoda gondoskodik arról, hogy a gyermekek itt tanulhassanak. Hozzátette, hogy bár az önkormányzat 2013 óta nem fenntartója az oktatási intézményeknek, de több módon is megtalálja a lehetőséget, hogy kapcsolatban maradjon az iskolákkal és támogassa a gyerekek tehetséggondozását.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

Közös ünnepségeket, megemlékezéseket rendeznek, támogatják a sokszínű sport- és kulturális életet, különböző díjakkal jutalmazzák a kiemelkedő teljesítményeket és tehetséggondozó programokat is indítanak. Tavaly csaknem 10 millió forintot költött a város a tehetségek elismerésére, az idén ez az összeg eléri a 16 millió forintot – fűzte hozzá a város jegyzője. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!