kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

“Egyszer mindenki eljön, egyszer mindenki itt lesz”

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

Szóltak, hogy új atya érkezett a Hétkápolna templomba az idén, és vele kellene egyeztetnem a Liget-takarítást, amire továbbra is számítanak. Már ismertem Leontin atyát a püspökségről, de azért felkerestem, hogy átbeszéljük a programot.

Nem értem el őt, de üzent, hogy a mise után keressem meg és beszéljünk. Ez olyan, mint egy munkaebéd, gondoltam, csak nem a test, hanem a lélek kapja a tápanyagot, és elmentem életemben először a ligeti templomba misére. Vagyis mentem volna, de nem jutottam be, mert annyian érkeztek, hogy a híveknek egy jó része a templom előtt állt, és a kirakott hangszórókból hallgatta a prédikációt. Esély sem volt rá, hogy a mise után bejutok az atyához, mert sokan akartak vele beszélni, akik körülvették. Majd legközelebb, gondoltam magamban, és a következő héten is el kellett jönnöm. Akkor meg annyira elgondolkoztam azon, amit prédikált az atya, hogy kiment a fejemből, hogy siessek a megbeszélésre. Mindegy, úgy is jövök legközelebb, gondoltam, és mire itt a Liget-takarítás, addigra valamelyik vasárnap egyeztetem a programot. Észre sem vettem, hogy az egyszer meghirdetett munkamegbeszélésből rendszeres program lett, ahol olyan dolgokat hallottam, amivel töltekezni tudtam az elkövetkezendő hetek nehéz napjaira.

Hamar eljött a takarítási program, amit rutinosan megszerveztem. Rengeteg iskolás jött pénteken és a munka oroszlánrészét meg is csináltuk. Kíváncsian tekintettem a szombati napra, amikor a civileket vártuk. Mindenki eljött, aki a misére szokott, és nem csak a templomot, hanem a Ligetet is megtöltötték. Bár a templomban csendesen hallgattuk az eseményeket, most úgy tűnt, mintha régtől fogva ismernénk egymást, és ahogyan a prédikációban hallható, valóban testvérek lennénk. Mindenki segítette a másikat és mindenkinek volt a másikhoz egy-két jó szava.

Leültem az egyik padra, hogy számba vegyem, mit kell még csinálni.

– Büszke vagyok rád “Gyuri atya” – szólalt meg az atya, aki odaért és leült ő is a padra.

– Örülök, hogy annyi gyerek eljött – mondtam -, de a mai napon a híveknek jár a dicséret. Áruld el Leontin, miért kellett volna találkoznunk a program előtt? – kérdeztem, így utólag.

– Hát az elején nem tudtunk találkozni, de egy kicsit örültem is ennek – mondta elmosolyodva – meg, hogy legközelebb is eljöttél. Utána meg annak örültem jobban, hogy már nem az egyeztetés miatt jöttél a misére. Tudod, csak annyit szerettem volna mondani, hogy jó dolog, ha valaki ezt a programot profiként szervezi, de az a legjobb, ha ennek a közösségnek a tagjaként tesz valaki a Ligetért. És most örülök, mert úgy látom, már te is közénk tartozol.

Én persze csak ültem és egy szót sem tudtam erre mondani.

Oldva a csendet, megkérdezte, hogy megkínálhat-e frissítővel, mert szeretné ma ő is hasznossá tenni magát. Majd töltött a kancsóból egy nehéz templomi üvegpohárba.

Ahogy tovább ment, jó volt látni, amint mindenkihez odamegy, van egy-két jó szava a friss víz mellett.

Persze, ahogyan mondani szokták, a jó dolgok nem tartanak sokáig. Egy napon az atyát is áthelyezték, egy nagyobb gyülekezet templomába. Ha volt időm, én is megtöltöttem a Trabantomat olyan ismerősökkel, akik maguktól nem tudtak eljutni Balassagyarmatra. Persze ott sem mindig jutottunk be a templomba, pedig az sokkal nagyobb templom volt. Az atya nagyon boldog volt, hogy útra keltünk és mindig külön köszöntötte a váci híveket is.

Aztán egyre messzebb került és a gyorsuló életben egyre ritkábban keltünk útra.

Ma már Trabim sincs, és ha lenne sem tudnánk elmenni meghallgatni őt, mert olyan messzire költözött, hogy nincs az az autó, ami elvinne oda.

Persze a Liget-takarítást most is megrendezzük és reméljük, akkorára ismét eljön a tavasz.

Szeretnék április 13-án szombaton délelőtt, a Liget-takarítás napján ültetni egy fát Stella Leontin atya emlékére.

Akinek ideje van, fontosnak tartja, és szívesen segítene, várom 9 órakor a Hétkápolna temploma előtt, ahol a misét egykor a hangszórón keresztül hallgattuk, mert a közösség és az üzenet is túlnőtt a kis templom falain. (Bíró György) ♦