Hatalmas nyeremény az Ötöslottón

Minden idők harmadik legnagyobb nyereménye, 3,593 milliárd forint a tét az Ötöslottó hétvégi sorsolásán.

A teljes halmozódás 1993-as bevezetése és a rendszerváltás után felgyorsuló inflációs folyamatok döntően hozzájárultak számos új rekord felállításához az Ötöslottó történelmében – írja a Wikipédia.

855 ezer forintot fizetett az első öttalálatos – 1957 6. játékhetében, április 11-én.

A Budapest XI. kerületében élt özvegy Ring Sándorné nevéhez fűződik, aki családi számokkal játszott, maga és gyermekei életkorának megjátszásával ért el ötöst; a nyertes számok: 23, 26, 33, 37, 66. Misi akkor 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Így jött divatba a családi számok megjátszása. Ring néni 91 éves korában halt meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

Az 1 milliós álomhatárt 1959-ben lépte át az öttalálatos.

2 milliós nyereményt 1964-ben osztottak ki.

5 millió forintos nyereményt először 1986-ban fizettek ki.

10 milliót 1989-ben ért az öt találat.

1990 21. játékhetében rekordot jelentő 13 (!) öttalálatos volt. (A képet kissé árnyalja, hogy ebből tíz szelvényt ugyanaz a játékos adott fel.) Ez a hét generálta az addigi legnagyobb, 21 milliós szelvényforgalmat és a négy nyerőosztály legtöbb nyertesét is (612˙747 darabot).

100 milliós álomhatár éve: 1992

500 milliós nyeremény éve: 1994

Az első bő 1 milliárd forintos nyeremény 1999-ben talált gazdára. 5 milliárd 92 millió 890 ezer 758 forint az eddigi rekord, melyet 2003. november 29-én fizettek ki. A nyertes szelvényt Sárváron adták fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Idén is elindult egyházmegyénkben a zöldellő kertek program

2015-ben bár másodszor is átlépte az 5 milliárdos álomhatárt az ötös, rekordot éppen csak nem döntött: május 30-án egy szerencsés 5 milliárd 49 millió 127 ezer 895 forinttal gazdagodott. Ez volt az Ötöslottó történetének 450. telitalálata (a havi Telelottó nélkül számolva 3039 sorsolás alatt). ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!