Az elmúlt héten csütörtökön nagy érdeklődés mellett megtartott Polgári Esten több érdekes téma is szóba került. Rétvári Bence (KDNP), az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára nyitotta meg a rendezvényt, melynek vendége Fónagy János a Miniszterelnöki Kormányiroda államtitkára volt.
A volt közlekedési miniszter elsősorban a Vácot és környékét érintő beruházásokról, tervekről adott tájékoztatást. Elmondta, hogy március elején 65 % körüli készültségi fokon állt az M2-es autópálya, amelyet idén szeptember végén átadnak a forgalomnak. Hangsúlyosan beszélt a térség még hiányzó kerékpárútjairól: hamarosan megvalósul a Budapest- Dunakeszi, illetve a Börzsönyt körbejáró kerékpárutak kiegészítése, s ezzel hálózattá állnak össze a térség kerékpárútjai.
Fontos határkőnek nevezte Fónagy János az emeletes vonatok hadrendbe állítását a Budapest –Vác vonalon. Emlékeztetett, hogy ez a szakasz mindig élen járt: 1846-ban az első szerelvény itt közlekedett, mások mellett Petőfi Sándor, Kossuth Lajos és más jelentős személyiségeket utaztatva – s most itt kerülnek bevetésre a nagyrészt magyar munkások által épített emeletes vonatok is.
Fördős Attila polgármester az aktuális témákkal összefüggésben a „megélhetési ellenzék”, a politikai szélhámosok gáncsoskodásairól beszélt. „A mai destruktív ellenzék minden egyes cselekvésében fel lehet fedezni a tudatos illúziókeltést, a szándékoltságot, az érdemtelen előnyszerzés motívumait” – fogalmazott Fördős Attila előadásában. A polgármester megjegyezte: „ezek a szélhámosok azt a látszatot keltik, hogy itt rendszeresen megszegik a törvényeket, de utólag már sosem beszélnek arról, hogy ezeket a beadványokat sorra visszadobják megalapozatlanság miatt”.
Befejezésül hozzátette: „Azért kell ezekről a szélhámosokról beszélni, mert ha nem figyelünk oda, akkor kicsiben és nagyban is oda juthatunk, ahová Magyarország és Európa is jutott a XX. században. A politikai szélhámosság mindig világégéshez vezetett” – zárta szavait Fördős Attila.
A gondolatot konkrét, aktuális témával folytatta Pető Tibor alpolgármester. Tájékoztatójából kiderült, hogy a kajak-kenu sportágban világhírt, civil életükben is számos sikert elért élsportolók: Hesz Mihály, Gyulay Zsolt, Dónusz Éva, Bártfai Krisztián, Bánkuti Judit azzal a tervvel keresték meg az önkormányzatot két éve, hogy az évtizedek óta darabjaira hullott váci kajak-kenu sportágat újjászervezik. Egy olyan beruházást álmodtak meg, ami otthont adna a váci kajak-kenu élsportnak, és pihenőhelyet a kikapcsolódásra vágyóknak.
A témát jól ismerő alpolgármester kiemelte: Dunakeszi és Szob között mindenhol ki lehet kötni, lehet sportolni, ebédelni – Vácon még nem! A most még gaztengerben álló kutyafuttató területén tenisz-, foci-, röplabdapálya és egy kis vendéglő egészítené ki a tervek szerint ezt a leendő vízi turisztikai megállóhelyet, ami sokak örömére, egészségének megtartására szolgálna. Ennek bevételeiből finanszíroznák az általuk megalapított Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesületet.
„Nem pénzt kértek, hanem egy lehetőséget a várostól. Saját erejükből egy olyan vidéki bázist alakítanának ki, ami tehetségeket nevelne ki Vácnak, leendő olimpiai és világbajnokokat Magyarországnak” – mondta Pető Tibor.
Hozzátette: kérelmüket a testület legutóbbi ülésén megtárgyalta és el is fogadta. „Azt ezt követő napokban politikai szélhámosok azt a rémhírt kezdték el terjeszteni, hogy a váci Karakán egyesület el akarja venni a váciaktól a korzót” – fogalmazott az alpolgármester.
„Ez az eset is jól példázza, hogy kik azok, akik építeni akarnak és kik azok, akik minden fejlődést megakadályoznának. Ezek az emberek jó esetben listáról jutottak be a képviselőtestületbe, de ők még azt sem mérlegelik, hogy a szavazatokkal azért küldték oda őket, hogy a választópolgárok érdekeit képviseljék, és nem azért, hogy ezzel visszaélve, lejárassák azokat a példaképeket, akik egy nagyobb közösség szolgálatát vállalnák magukra” – összegezte véleményét.
Befejezésül az mondta: „Én a szélhámosságra, a gátlástalan politikai haszonszerzésre szeretném a váciak és környékbeliek figyelmét felhívni, és arra: ne hagyják magukat félrevezetni! A korzót, a Duna-parti sétányt senki nem akarja és nem fogja a váciaktól elvenni! Akik ezt terjesztik, azok most is a fejlődés útjában állnak – ahogy tették ezt mindig is!” – mondta felszólalásában Pető Tibor alpolgármester. ♦