Váci kötődése is van a hét esztendővel ezelőtt brahiból elindított Pilvaker kezdeményezésnek. Az első vers, amit elrappaltek, Petőfi Sándor Anyám tyúkja című költeménye volt, ezt Sándor barátunk Vácott, szülei Báthori utcai házában írta. Az ötlet azóta is szárnyal, s az idén is népszerű előadók csatlakoznak folyamatosan.
„Startol a Red Bull Pilvaker! A ‘Pilot epizód’ az Anyám tyúkja című Petőfi vers feldolgozása. A dalban és videóklipjében Dipa, Bom, Diaz, Snow, Wolfie és Eckü felel Sub Bass Szabinak, az ország legszigorúbb és azóta vitathatatlanul legnépszerűbb irodalomtanárának” – írták a szervezők az indító posztban.
Aztán 2012. március 14-én formabontó verseny indult a hazai rap és slam poetry szcéna részvételével, a „márcziusi ifjak” előtt tisztelegve. A versenyző-fellépők saját stílusukban értelmezték újra és adták elő az 1848-as forradalom és szabadságharc szülte költeményeket. A 600 ezer forint összdíjazású forradalmi szavalóversenyen a slam poetry kategóriában Színész Bob került ki győztesen, a legjobb rapperként pedig Fura Csé végzett az első helyen.
A Pilvaker mozgalom azóta is felfelé ível. Az idén március 15-én a Budapest Sportarénában lesz biztosan teltházas koncertjük. Az online jegyárusítás tavaly október 23-án 10 órakor kezdődött, majd az esemény Facebook-oldalát másnapra tömegével lepték el a kétségbeesetten jegyet keresők kommentjei.
[irp]
„Tíz perccel a jegyárusítás megkezdése után már esély sem volt 2-3 egymás mellé szóló jegyhez jutni, de a hozzászólások alapján volt, akinek csak a jegy összegét emelték le a kártyájáról, de a jegyeket nem kapta meg. Volt, aki bár megvette a jegyeket, azokon szektorszám nem szerepelt. A déli óráktól már csak egyetlen szektorban lehetett jegyet foglalni (nem lehet tudni, mi alapján tűnik el vagy jelenik meg egy-egy foglalható hely) és érdekes módon csak a legdrágább verzió érhető el” – jelezte levelében valaki az Indexnek.
Évről évre teltházzal mentek a Pilvakerek, és közben iskolai tananyag is lett a kezdeményezésből. A Pilvakert tavaly már háromszor rendezték meg az Erkel Színházban március 15-én, hogy a lehető legtöbben lássák, de még így is sokan maradtak az épületen kívül. Érezhető volt, hogy az állapot tarthatatlan, ezért is maradt ki a 2018-as év a sok szervezés miatt. És ezért fordulhat elő, hogy a Pilvaker, azaz a hiphop, a színház és az irodalom elegye egy hatalmas csarnokot tud már bevenni 2019-ben, amire eddig még nem volt példa az Aréna történetében – számol be a hírről az Origó.
No lám, így lesz Petőfi egy váci vendégeskedéséből országos mozgalom. ♦