Takarítónapot hirdet ismét a képviselő a Földváry térre

Takarítónapot szervez Kiss Zsolt (MSZP) önkormányzati képviselő a választókörzetében lévő Földváry téren most vasárnap. A március 10-re meghirdetett akció során több helyszínen is dolgoznak majd az önkéntesek. „Sokan akarnak tenni a környezetük tisztaságáért, mert egyre több a szemét. Ez köszönhető annak is, hogy még mindig nem tudják az emberek, hogy lesz-e, és ha igen, akkor mikor lomtalanítás” – mondta lapunknak a képviselő.

„Visszanéztem és 2009 -ben kezdtem el a Miénk itt a tér! elnevezésű alsóvárosi takarítónapokat, azaz most vagyunk 10 évesek. A rendezvény alcíme: Teret a rendnek, rendet a térnek! Minden évben megrendezem ezt a takarítást, három kiemelt helyszínen: a Zöldfa utcai játszótéren és a sütögető környékén, a teljes alsóvárosi lakóteleptömbben, beleértve a korábbi vásártéri visszamaradt épületeket is, és a Külső-Rádi út szociális lakások tömbjében” – mondta Kiss Zsolt.

A Zöldfa utcai játszótéren a szemétszedés, a felújítás adott eddig munkát, ennek keretében festették át, színezték ki közösségi munkával a területet. Volt, amikor családi nappal kötötték össze, és felfújható játszóvárral és arcfestéssel várták a gyerekeket, akik ha szemetet szedtek, akkor bemehettek a légvárba és arcfestést kaptak. A lakótelep belső részén is tavaszra összehordja a szél a szemetet, amit a sövényekből, a dühöngő belső parkjaiból is összegyűjtenek. A Külső-Rádi út szociális lakások tömbjében és környezetének takarítása, a játszótér kitakarítása, az eszközök festése, felújítása ad munkát.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

„Minden évben megrendeztem ezeket a takarítónapokat, általában 20-50 ember közötti létszámmal. Most vasárnap is találkozunk 14 órakor a Zöldfa utcai játszótér mellett. Kitakarítjuk a patakpartot és a lakótelep belső tömbjeit. Különös figyelemmel a szelektív és lakossági gyűjtőkukák környékére, melyek környezete nagyon elkoszosodott. Köszönhető ez annak, hogy a kukák sérültek, nincs tetejük, azokból a szél is ki tudja fújni a szemetet, valamint nagyon sok ember lomizik belőlük, és szétszórja a hulladékot. Ezért kérem, hogy aki tud, hozzon seprűt, gereblyét és lapátot. Zsákot és kesztyűt biztosítok a számukra” – tette hozzá a főszervező.

Kiss Zsolt úgy látja: elkerülhetetlen egy hulladékudvar létesítése, ahol egész évben leadhatja a lakosság a néhány köbméternyi hulladékát, beleértve az elektronikai és veszélyes hulladékot is. „Minden évben javaslom, hogy a kamerarendszerünket terjesszük ki a szelektív szigetekre és az illegális szemétlerakó-helyek környékére. Köszönet a Váci Városfejlesztő Kft. munkatársainak, akik az összegyűjtött szemetet elviszik a lerakóhelyre” – mondta a takarítónappal kapcsolatban Kiss Zsolt. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!
feliratkozás
visszajelzés
guest

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments