A barokk belváros és a múzeumnegyed miatt üléseznek

Rendkívüli testületi ülést hívott össze csütörtökön délelőttre Fördős Attila polgármester, melyen egy napirendet tárgyalnak az egyebek mellett. A fő téma az előzetes megvalósíthatósági tanulmány, a barokk belváros és múzeumnegyed fejlesztése lesz.

A rendkívüliség indoka szerint a Magyar Turisztikai Ügynökség március 12-én bocsátotta ki a turisztikai fejlesztésekkel (barokk belváros, illetve múzeumnegyed) kapcsolatos támogató okiratokat. Ezekben szerepelt, hogy 30 napon belül be kell adni az előzetes megvalósíthatósági tanulmányokat. E dokumentumok határidőben elkészültek, ám szükséges azok testületi elfogadása.

A grémium még a februári ülésén hozzájárult a „Vác attraktivitásá­nak fejlesztése” tárgyú támogatási igények benyújtásához és á pályázatokon való részvételhez. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!