A www.tesco.hu/kozosseg weboldalon még május 3-ig lehet jelentkezni a Tesco „Ön választ, mi segítünk” helyi közösségeket támogató pályázati programjára, amiben most először alapítvánnyal nem rendelkező bölcsődék, óvodák, iskolák, továbbá nonprofit vállalkozások és lakóközösségek is részt vehetnek. A pályázók országosan 61 körzetben nyerhetnek el egyenként 400, 200, illetve 100 ezer forintot projektjük megvalósításához.
Az „Ön választ, mi segítünk” programban az összes, szavazási szakaszba bejutott szervezet hozzájárulásban részesül: az összegyűjtött szavazatok számának függvényében 400, 200, valamint 100 ezer forintot nyerhetnek. A program eddigi öt fordulójában összesen több mint 2000 pályázat érkezett, amelyek közül a Tesco vásárlói csaknem 14 millió szavazattal voksoltak arra a több mint 500 kezdeményezésre, amelyek végül az áruházlánc támogatásával valóra válhatnak.
Az aktuális, hatodik fordulóban a pályázók május 3-ig, a program weboldalán keresztül adhatják be jelentkezésüket. A beérkezett pályázatokat az Effekteam Egyesület (korábbi nevén a Magyar Adományozói Fórum) független szakértői bírálják el, ők választják ki, hogy mely kezdeményezések juthatnak tovább az áruházi szavazási szakaszba. Ekkor már a Tesco vásárlóinak kezében lesz a döntés: június 17. és július 14. között ők dönthetnek arról, hogy melyik kezdeményezések kapják a 400, a 200, valamint a 100 ezer forintos támogatást.
A hatodik forduló eredményeit az áruházlánc 2019 augusztusában hirdeti ki.
A jelentkezéssel, valamint a korábbi győztes pályázatokkal kapcsolatos további információ a www.tesco.hu/kozosseg oldalon olvasható, az „Ön választ, mi segítünk” program támogatásából megvalósult projekteket pedig ezen a térképen lehet megtekinteni. ♦