Sajtótájékoztatót tartott kedden Bóth János, az MSZP helyi elnöke, melyen a téma a legutóbbi testületi ülés pénzügyi kérdései voltak. A baloldali politikus ismét utódját, Fördős Attilát kritizálta, aki szerinte már az előző év végén azt állította, hogy sikeres pénzügyi évet zárt a város.
– Most a tények ellenében is ezt állította, például a Váci Napló április 5-i számában adott interjúban, mikor azt közölte, hogy az előző év végére minden pénzügyi kötelezettségünknek eleget tettünk – mondta. Hozzátette: a testületi ülésen a független könyvvizsgáló által is hitelesített mérleg szerinti eredmény mínusz 499.947.871 forint.
– A tartozásaink, tehát a kötelezettségeink 346 millió forintot tettek ki – mondta az ellenzéki képviselő.
Bóth János szerint az állami támogatások ellenére is csökkent az önkormányzat bruttó vagyona. Úgy látja, hogy hibás volt az éves költségvetés tervezése, melyre felhívták többször is a figyelmet, döntően a bevételek túltervezése miatt.
– De hibás volt a kiadási gyakorlat is. Minek kellett 40 millióval támogatni a Váci Dunakanyar Színházat, illetve közel ekkora összeggel a hulladékgazdálkodási kft veszteségeit finanszírozni? – tette fel a kérdést.
A testületi ülésen tárgyalták a likviditási jelentést is, mely szerinte szintén azt mutatja, hogy rossz anyagi helyzetben van Vác. Szerinte ezt támasztja alá az is, hogy a város bankszámláján a tavalyi állapothoz képest majdnem 160 millió forinttal kevesebb pénz van.
– Ez az összeg talán a bérekre lesz elég, szeptemberig – mondta. Hozzátette: ezen felül a holding finanszírozása, a jelentős vesztes perek kifizetése, a hulladékgazdálkodási kft ismételten várható veszteségfinanszírozása, a vásárolt gyűjtemény kifizetése, a vállalt, s a kifizetés halasztását nem tűrő kötelezettségek teljesítése drámai pénzügyi helyzetet teremt várhatóan ez év nyarára.
Ezért kérte az ülésen a szakbizottságot, hogy operatív kifizetési ütemtervet készíttessen, s keményen követelje meg a betartását. ♦