Pénteken sajtótájékoztatón mutatták be a május 4-én megrendezésre kerülő Richter Egészségváros programját. A Vác főterén megrendezésre kerülő rendezvénnyel a kórházat támogatja a cég és azok, akik részt vesznek a szűrővizsgálatokon.
Szombaton reggel 9-től délután 17 óráig egy helyen, egyszerre több fontos szűrésen is ingyenesen részt vehetnek az eseményre kilátogatók. Ráadásul aktivitásukkal a helyi kórházért is tesznek, hiszen minden egyes szűrésért, tanácsadásért és előadáson való részvételért 300 forintot érő adománypont jár. Az összegyűlt adományösszegből lélegeztető gép beszerzését tervezi a Jávorszky Ödön Kórház – tudtuk meg.
Fördős Attila polgármester bevezetőjében kiemelte: nagy öröm a város számára, hogy összefogással teret adhatnak ennek a rendezvénynek.
– Arra buzdítanék minden váci polgárt, hogy jöjjön el erre a napra, hiszen lehetősége lesz számos vizsgálaton részt venni, és ha, minél több ponton igénybe veszik ezeket a lehetőségeket, annál több pontot gyűjtünk – mondta a városvezető. Hozzátette: ez egy példaértékű összefogás.
Az egészségnapról Gál-Olasz Sarolta a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs csoportvezetője tartott vetítéssel egybekötött bemutatót a sajtó képviselőinek. Kiemelte: a Richter Egészségváros nagy előnye, hogy egy napon, egyszerre számos szűrővizsgálaton részt lehet venni, ráadásul a lakóhelyhez közel és ingyenesen.
– A szűrésekre való jelentkezés nincs regisztrációhoz kötve, nincs várólista, előzetes utánajárás. Akinek az eredményei figyelmeztető értéket mutatnak, azonnali tanácsadásban részesülnek, és megtudhatják, hol szükséges változtatni, milyen további lépésekre van szükség az egészségük minél további megőrzése érdekében.
Az összegyűlt pénzt a városi kórház egy új, modernebb lélegeztető gép megvásárlására kívánja fordítani.
– Mindannyian tudjuk, hogy a modern technika, és a technológia fejlődésével évről-évre egyre újabb lehetőségek és több funkciót biztosító, betegbiztonságot jobban szolgáló gépek jelennek meg, és igyekszünk, legutóbb 2017-ben vásároltuk meg a legmodernebb lélegeztetőgépet. Azóta eltelt két év, és szintén vannak már olyan újdonságok, amit nagyon szívesen megvásárolna a kórház, és ha adományból, társadalmi összefogással sikerül ilyen gépet vásárolnunk, akkor természetesen másra is tudjuk fordítani a kórháznak különböző forrásait – mondta dr. Urbán Edina, a Jávorszky Ödön Kórház főigazgatója. A média kérdésére elárulta, hogy egy lélegeztetőgép ára 6 és 10 millió forint között mozog.
Az esemény helyszínén több mint 30 sátorban várják az egészségükért tenni vágyókat többek között olyan szűrővizsgálatokkal, mint prosztataszűrés (PSA), csontritkulásszűrés, érszűkület-vizsgálat, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, asztmaszűrés vagy éppen szív- és érrendszeri kockázatfelmérés.
Az összegyűlő összeg a nap végén hozzáadódik a Richter Gedeon Nyrt. által a Jávorszky Ödön Kórház számára felajánlott 2 millió forintos alapadományhoz.
A változatos programok tartalmas időtöltést ígérnek. Sokakat érintő témájú előadások hallhatók Szily Nóra közismert pszichológus, Zsiros László Róbert tudománykommunikációs szakember, és Jaksity Kata közéleti személyiség által. Béres Alexandra fitnesz világbajnok táplálkozási és testmozgás tanácsokat ad a mindennapokra. Közös tornaórát tart Katus Attila aerobik világbajnok. A program indulása óta a rendezvénysorozatot fővédnökként támogatja Rudolf Péter, Kossuth és Jászai Mari-díjas színművész, Vác díszpolgára, akivel személyesen is találkozhatnak a látogatók
A családok számára bábszínház, gyermeksarok, zenei- és táncprodukciók teszik teljessé a napot: a Silverstar Művészképző Iskola és Társulat, a Váczi Néptáncegyüttes, a Miami Tánciskola és sztárvendégként színpadra lép Bereczki Zoltán. Az esemény házigazdája Abaházi Csaba lesz.
A nap programja Vác Város és a Jávorszky Ödön Kórház szervezésében egy közös Egészségsétával indul reggel 9 órakor Bécsi kapu elől a Váci Ifjúsági Fúvószenekar kíséretében. A sétához bárki csatlakozhat, aki az egészségtudatosság ügyét fontosnak tartja és tevőlegesen tesz is érte.
A Richter Gedeon Nyrt 2009-ben indította útjára a Richter Egészségváros Programot. A kezdeményezés eseményein eddig 68 városban mintegy 170 ezren vettek részt. A program mottója: “Egészség ezreknek, milliók a kórházaknak”. A részletes program itt érhető el.