Virágba borult Vác legnépszerűbb tere

Hatalmas sikert aratott a Duna-Dráva Cement Kft. új, a fenntarthatóság jegyében indított kezdeményezése. A DDC Zöld Város Programon a Zöld Alternatíva Vetélkedő versenyzői, váci diákok és a cementgyár dolgozói két napon keresztül, együttes erővel szépítették a deákvári KRESZ parkot és a vízfogó területét.

A Duna-Dráva Cement Kft. a helyi közösségek támogatásának és egy tisztább, rendezettebb és élhetőbb környezet kialakításának érdekében hozta létre a DDC Zöld Város Programot, beépítve azt a további három pillérből álló társadalmi felelősségvállalási programjába.

Vác számos iskolájából és óvodájából több mint 200 diák és óvodás érkezett az április 5-i napon, hogy közös erővel és fiatalos lendülettel megszépítsék a deákvári KRESZ park területét.

Ekkor tartották a Zöld Alternatíva Vetélkedő első fordulóját is, amelyen a jelentkező csapatok izgalmas, kreativitást és rátermettséget igénylő feladatokkal találkoztak. Az első forduló során egy, a cementgyárral, környezetvédelemmel és Váccal kapcsolatos kérdőívet töltöttek ki a vetélkedőre regisztrált csapatok, majd a KRESZ park területén növényeket és fákat ültettek, végezetül pedig „Land art”-ot készítettek a helyszínen megtalálható gallyakból és levelekből. A legjobban teljesítő 6 csapat megméretteti magát a döntő során április 26-án, a Váci Cementgyárban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

Az esemény sztárvendége Puskás Peti volt, aki maga is szívügyének tekinti a környezet védelmét, csak úgy, mint a DDC. Az énekes minden feladatból kivette a részét, lelkesen támogatta a Zöld Alternatíva Vetélkedő versenyzőit. A jó hangulatot közös képekkel is megörökítették, amelyek felkerültek a vállalat közösségi oldalára.

A DDC-s munkavállalók is aktív szerepet vállaltak

A programsorozat következő napján, április 6-án a vállalat dolgozói és a családtagjaik folytatták a munkát. A résztvevők elszántságának köszönhetően a vízfogó megszabadult az elburjánzott növényzettől, helyükre több száz tő levendula került.

A Duna-Dráva Cement Kft. számára fontos, hogy az elültetett fák és növények az idő előrehaladtával is gondozva legyenek, ebben megbízott szakemberek és DDC-s munkavállalók fognak segíteni, akik folyamatosan öntözik és gyomtalanítják majd a területet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

A programsorozat létrejöttében Bíró György (Vác Város Környezetvédelméért Alapítványának elnöke) segítette a DDC-t, valamint a helyszíni koordinációban is kiemelt szerepet vállalat. A frissítőket a Vác-Deákvári SE elnöke Vásárhelyi Tamás biztosította a résztvevőknek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!