A buszmegállók szemeteseit tartja karban a holding

Az utóbbi hetekben megkezdődött a köztéri kukák állapotának felmérése, a hiányzó szemetesek pótlása, a megrongált edények javítása a város területén lévő buszmegállókban. A munkát talán a  leginkább igénybe vett, a várost szegélyező két MOL benzinkút által “közrefogott” útvonalon – Árpád út, Csányi László körút – lévő 12 darab, buszmegállókban elhelyezett szemetes edényeken kezdte meg a Váci Városfejlesztő Kft.

“Sajnálatosan a város több helyszínén előfordul, hogy egy kihelyezett szemetes napokon belül, néha már másnap eltűnik és ez a folyamat hétről-hétre megismétlődik. Az ilyen problémás helyekre kiemelt figyelmet fordítunk, egy speciális, belső használatú, napi szinten frissített térkép adatbázisunkkal, de továbbra is várjuk a lakosság olyan irányú segítségét, amennyiben megrongált, eltávolított , több esetben bokorba, Dunába dobott kukákat észlel, jelezze társaságunk számára” – kérik a honlapon megjelent felhívásukban.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Szimfonikus koncert a váci vasútállomás várótermében is

A második fázisban szintén egy nagy forgalmú és problémás szakaszt vesznek kezelésbe, amely az autóbusz-állomás és a Gombási út 55. szám alatt lévő buszmegálló közé esik. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!