A teszten kiderült, hogy nem a 120 ezer forintos a legjobb

A jövő héten ismerteti a Tudatos Vásárlók Egyesülete az autós gyerekülések legújabb nemzetközi tesztjének eredményét – tudta meg az InfoRádió. Ennek kapcsán utánanéztek a gyerekülésekre vonatkozó szabályoknak.

A KRESZ szerint 1975 óta a 150 centiméternél alacsonyabb gyerekek elöl, a 135-nél alacsonyabbak pedig csak a méretükhöz és a súlyokhoz igazított biztonsági ülésben utazhatnak a kocsiban.

Az anyósülésre is betehetők, de csak a menetiránynak háttal, és ilyenkor ki kell kapcsolni az eléjük beszerelt légzsákot. Általában a műszerfal alatt az autó saját slusszkulcsával vagy fogóval működtethető aktiváló-deaktíváló gombot találhatunk, vagy magában a kesztyűtartóban van ez a zár. Amikor ezt kikapcsoltuk, a műszerfalon lámpa is figyelmeztet – mondta az InfoRádióban Karner Miklós autós szakújságíró.

A gyereküléseknek két típusuk van: az egyiket a biztonsági övvel kell rögzíteni, a másik pedig az úgynevezett isofix, ami az autó karosszériájához csatolható, ezért biztonságosabbnak számít.

Kettő vagy három isofix rögzítési pontot kell keresnünk az autóban, ezeket általában szabad szemmel is lehet látni. Ilyen pontok elöl is lehetnek, de inkább az a jellemző, hogy hátul, a szélső üléseknél vannak, hétüléses modelleknél a leghátsó sorban is lehetnek. Ez szükséges ahhoz, hogy legyen olyan gyermekülésünk, amelyet isofix záró retesszel ellátták, ezáltal stabilabban fog állni – ecsetelte Karner Miklós.

A másfél méternél magasabb gyerekeknek ugyanúgy biztonsági övet kell használniuk, mint a felnőtteknek, és ha lehetséges, akkor beállíthatják a magasságát, hogy ne vágja a nyakukat. Ha szükségük van rá, ülésmagasítót tehetünk alájuk.

Magasságállítást jelent, ha lejjebb tudjuk hozni az övet, ilyenkor a vállán fut át az öv az utasnak. Ha ezt nem tesszük meg, a gyermek nyakát kidörzsölheti vagy kellemetlen balesetet is okozni tud. Erre találták ki azt, hogy eleve nem az ajtótartó oszlopból jön ki az öv, hanem hátulról, így eleve a vállon fut át – mondta Karner Miklós.

A gyerekülések a gyerek tömege és magassága alapján is különböző kategóriába osztják, de nem kell mindig újat venni, mert a legtöbbet kivehető szűkítőkkel árulják. Ha viszont a gyerek feje már túlnyúlik rajta, akkor nagyobbra kell cserélni.

Jelenleg két szabvány van életben, a súly szerint osztályozó ECE R44, és a tömeg alapján kategorizáló R129, vagy más néven i-Size. Az utóbbi a modernebb, egyebek mellett azért, mert kötelezővé teszi az isofix rögzítést és nagyobb oldalirányú védelmet biztosít.

A német autóklub egy évvel ezelőtt tesztelte az autós gyermeküléseket. A vizsgálat eredményét a Tudatos Vásárlók Egyesülete ismertette. Kiderült, hogy nem feltétlenül a legdrágább termékek a legjobbak, mert a teszten két olyan gyerekülés is rosszul szerepelt, amely több mint 120 ezer forintba kerül, feleennyiért viszont már kapható biztonságos.

Az AutoBild című német szaklap idén próbált ki nyolc gyermekülést, a legjobb osztályzatot kapott termék ott is csak 70 ezer forintba kerül. ♦

 

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!