Két diákpolgármestere is lett a városnak

És ha már kettő, egyik lány, a másik fiú, az egyik a legnagyobb, másik a legkisebb iskolából, egyik a művészetek, másik a sport és a reáltudományok kedvelője. De van egy dolog, amiben ugyanúgy gondolkoznak: szeretnék fellendíteni a váci diákéletet és ezért tenni is akarnak.

No, de ne menjünk elébe az eseményeknek, ami május 20-án, a főtéren felállított színpadon kezdődött a diákpolgármester választás kampányával, ahol bemutatkozott a 3 jelölt. Dudás Ferenc, a Boronkaysok jelöltje, akik a jól megszokott zenés lendületes kampányműsorba helyezték bele programjukat.

Csintalan Zoltán, a Madáchosok jelöltje, aki kiváló szónokként debütált és iskolatársai kerékpáros felvonulással kampányoltak érte.

Vanderlik Boróka a legkisebbik királylányként képviselte a Konzisokat, akik élőzenét varázsoltak a színpadra és már-már a várt színvonalas zenei produkciónak örvendhettünk volna, ha formabontó produkcióként nem fogják össze az összes iskolából kivonult kampányoló diákságot egy óriási a teret átérő körtánc keretében, ahol a középiskolások mellé a Cházár iskolából a térre érkező hallássérült gyerekek is kedvet kaptak a táncoláshoz, ami nekik nem kis összpontosítást igényel.

Ez volt Boróka célja, összefogni az összes diákot és közösen előadni egy vidám műsort.

Innentől maradt a jó hangulat a versengő iskolák között, akikhez csatlakoztak a környezetvédelmi verseny erejéig a Király, a Selye, a Keri és a Közgáz csapatai. Délig tartott a vetélkedés a városháza nagytermében, ahol egyik percben szónokok, másikban utcai zenészekként gyakorolták a környezet védelmét a versenyző csapatok.

Az idén az utolsó napját töltő diákpolgármester, Maglódi Ádám is színpadra lépett, majd a zsűrizésben segítette a verseny szervezőinek munkáját. Az idén ez a verseny sem a papírforma szerint zajlott, ahol a diákpolgármester jelöltek csapatai uralták az első helyeket, mivel nekik ez nem csak egy verseny, hanem a diák polgármesterségért vívott küzdelem része.

Az első helyet mindenki meglepetésére a Boronkaysok mellett a Selyések nyerték el, akik az idén kitettek magukért. (A szervezők azt hiányolták, hogy egy ilyen jó csapat miért nem indít diákpolgármester jelöltet, ha ennyire felkészülten vesz részt a programban?)
A versenyre előre kiadott feladatok között az idén a legérdekesebbnek a „Váci püspökkenyér” fantázianevű feladat bizonyult, melyre az iskolák finomabbnál finomabb sütikkel jelentkeztek. Persze a váci püspökkenyeret ki más tudta volna hitelesebben értékelni, mint dr. Beer Mikós megyéspüspök, aki a feladat értékelése mellett levélben köszöntötte a résztvevő diákokat és sok sikert, kitartást kívánt a leendő diákpolgármesternek.

Az idén is szavazhatott minden középiskolás a legszimpatikusabb jelöltre a főtéren és a sportcsarnokban is. Már a szavazás előtt kiderült, hogy nehéz lesz a döntés, mert a nap során a jelöltek fej-fej mellett haladva szinte azonosan teljesítettek.

A létszámarányos szavazáson a Boronkaysok több mint 600 szavazóval 92 %-os részvételt teljesítettek. Már-már úgy tűnt bejön a papírforma, amikor kiderült, hogy a 112 %-os részvétellel nem csak felzárkózott, hanem be is érte a legnagyobb csapatot a legkisebb, a Konzi.

Szép pillanat volt ez, és amikor a szervezők próbálták kitalálni a végső összecsapás lehetőségét, a diákpolgármester jelöltek – akik még akkor nem tudták, melyik két jelölt érte el ugyanazt a helyezést – úgy döntöttek, hogy nem küzdenek tovább, boldogan összefognak és közösen vállalják a diákpolgármesteri feladatokat.

Így történt, hogy 2019-ben Mokánszky Zoltán alpolgármester a diákpolgármesterek csokoládéjából font láncát az egymás mellett álló Vanderlik Boróka és Dudás Ferenc nyakába akasztotta, és átadta Fördős Attila polgármester meghívását a képviselőtestületi ülésen való bemutatkozásra. Az ülésre elkíséri őket Csintalan Zoltán, a Madách jelöltje is, aki hajszállal maradt le két társa mellett. (Bíró György,
fotók: Skorka Eszter)