Már múlt heti lapunk zárása után tartotta májusi ülését a képviselőtestület. A tanácskozáson hosszan tárgyaltak a színházigazgató korábbi, a grémium által nem jóváhagyott szerződéseiről, melyről aztán név szerinti szavazással döntöttek.
A napirend előtt Fördős Attila (Fidesz-KDNP) polgármester arról beszélt, hogy a lakók és az önkormányzat tudta nélkül kavicsbányát nyit a Zalakerámia Zrt. Máriaudvar és Václiget között. A városvezető nemrég részt vett egy lakógyűlésen és felkérte a képviselőjüket, Iski Lászlót, hogy adjon tájékoztatást az ügyben.
Mint beszámolójából kiderült, semmi információt nem kaptak az ott lakók előzetesen a cég bányanyitási kezdeményezéséről. Attól tartanak, hogy a kitermelés veszélyeztetni fogja a kutakat, ezért azt kérik, hogy ellenőrizhessék a kitermelést.
A polgármester végül elmondta: az önkormányzat felveszi a kapcsolatot a céggel, és kérni fogják, hogy járuljanak hozzá a vezetékes vízhálózat kiépítéshez a területen.
A napirendi pontok sorát a Váci Dunakanyar Színház mérlegbeszámolója és üzleti terve nyitotta, melyet még a többség elfogadott. Ezt követte Kis Domonkos Márk igazgató kérelme, amely arról szólt, hogy visszamenőleg hagyja jóvá a grémium az engedély nélkül kötött rendezői és színészi szerződéseit, valamint a korábban a közeli hozzátartozójával kötött üzleti megállapodásokat is. (Erről részletesen lapunk 5. oldalán olvashatnak.)
A Váci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beszámolójánál Juhász Károly tűzoltó őrnagy jelezte, hogy május 16-tól a központba vezényelték, így helyét Tóth Zoltán, korábbi helyettes látja el megbízással. A szervezet munkájával kapcsolatban elmondta: két nagyobb tűzesetük volt tavaly, az egyik Szobon, ahol egy családi ház égett, a másik Vácon, a DDC gyárában.
A Váci Rendőrkapitányság beszámolójánál Latorovszky Gábor kapitányságvezető elmondta: csökkent a bűncselekmények száma Vácon is. Kiemelte: tavaly nem loptak el autót a városban, viszont a kocsifeltörések száma megnőtt. Beszélt arról is – mivel a területükhöz tartozik egy határszakasz is – hogy a környékünkön jelenleg nincs migránshelyzet. Bár tavaly többek között Sződligeten állítottak meg 11 főt, akiket egy sofőr kitett, azzal, hogy Bécsben vannak.
A Vác és Környéke TDM Kft. beszámolójának, társasági szerződés módosításának megtárgyalása után a vezető, Papp Ildikó kérelmét tárgyalták meg, aki fizetésemelést kért, tekintettel a megnövekedett munkára és arra, hogy ilyen legutóbb 2013-ban történt. Ezt a testület nagy többsége támogatta, így május 1-től bruttó 480 ezer forintot kap majd.
Megtárgyalták és elfogadták az összes városi cég 2018. évi mérlegbeszámolóját és 2019. évi üzleti tervét. Majd a Csányi körúton lévő szelektív hulladékgyűjtő sziget megszüntetéséről döntöttek, amelyet azóta már fel is számoltak.
A pénzügyi kérdéseket követően először a terület beépíthetőségét növelték meg, majd 20 millió forintos támogatást szavaztak meg a vízitúra megállóhely kialakítására, melyet az önkormányzat a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel pályázott meg, ugyanis mint kiderült, a rendelkezésre álló összeg kevés a kivitelezéshez. A hiányzó több mint nyolcvan millió forint felét a szövetség állja, a fennmaradó összeg felét a Váci Karakán Kajak-Kenu Sportegyesület, és az önkormányzat vállalta fel.
A testület ismét támogatta a Váci Deákvári Óvoda vezetőjének, Szinovszki Ágnesnek az öt éves kinevezését, majd Vác Város Önkormányzat Bölcsődék és Fogyatékosok Intézménye vezetőjét, Farkas Líviát is megerősítették pozíciójában.
Döntöttek két fogorvosi szándéknyilatkozat ügyében is. Két fogorvosi körzeti praxisjog átadását támogatta a testület, így a II. számú (Zrínyi u. 9. alatti) fogorvosi körzetet a jövőben dr. Pongor Anna, a VIII. számúét (Földváry tér 15.) pedig dr. Tejeda Tamás Márk fogorvos veszi majd át dr. Kékesi Annamáriától, illetve dr. Judák Attilától.
Zárt ajtók mögött született döntés arról, hogy a Váci Katedra Pedagógiai Díjat ebben az évben Birk Zoltán, Duhonyi Tiborné, Kovács Ágnes, Kovács Kálmán és Oglné Czepek Mária veheti át.
Az Oktatást Segítő Munkáért elismerés idei kitüntetettjei: Dallosné Garai Anikó, Lukácsné Mózes Zsuzsanna, Mester György Istvánné, Szentgyörgyiné Kutozova Irina és Varga József.
A Vác Város Tehetséggondozásáért kitüntető címet Bejczi Lujza Stefánia, Gelniczkyné Teiszler Mária, Harsányiné Sztakovics Anna, Kemenes Tamás, Sinkóné Benda Hajnalka és Tóth István vehetik majd át.
A Fogyatékossággal Élő Váci Emberekért kitüntető címet pedig Varga Ágota, illetve közösségi kategóriában a Hajléktalanok Átmeneti Szállása és Nappali Melegedőjének kollektívája kapja meg.
A Vác Város Egészségügyéért kitüntető címet pedig dr. Füredi Gyula veheti át majd. ♦