Sződligeten volt az első drónprogramozó verseny

Május 24-én került megszervezésre a Duplitec Kft, a DJI drónok hivatalos forgalmazója támogatásával a Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskolában Magyarország első DJI Tello EDU drónprogramozó versenye.

Az izgalmas megmérettetésre 11 csapat jelentkezett: Békéscsaba, Dunakeszi, Miskolc, Őrbottyán, Szokolya, Sződliget, Pomáz, Vác települések iskoláiból.

A felkészülésre az iskolák két-két darab drónt kaptak, élhettek a felfedezés örömével, hiszen ezek az eszközök világviszonylatban is újdonságnak számítanak.

A verseny két fordulóból állt, az első egy 2 perces szabad program bemutatása, amire saját ötlet alapján előre felkészülhettek a tanulók. A második fordulóban a csapatoknak egy épített pályán kellett keresztülvezetni a Scratch-ben programozott DJI TELLO drónjukat.

A pálya felmérésére 5 perc, a programkód megírására 1 óra, több próbálkozásra további 10 percet fordíthattak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A cég dolgozóiból álló zsűri a 3 legjobb produkciót értékelte kreativitás, pontosság, időkitöltés és programkód alapján. A csapatok bemutatói, teljesítménye, valamint kreativitása a zsűritagokat is lenyűgözte.

Nagyon színvonalas, jó hangulatú versenyben volt része a megjelenteknek, melyet egy szabadtéri drón bemutatóval zártak.

Nagyon szoros volt a mezőny, alig 1-1 pont különbség döntött. Első lett a Kvassay Jenő Általános Iskola Őrbottyán, 124 ponttal. Második helyen végzett a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Miskolc, 122 ponttal. Harmadik lett a Sződligeti Gárdonyi Géza Általános Iskola csapata, 121 ponttal.

A díjazott csapatok nyereményei DJI TELLO EDU drónok iskolájuk részére.

Mivel a Digitális Témahét is közzétette a versenyt, mint intézményi különdíj, ezért a díjátadásra ünnepélyes keretek között június 8-án kerül sor Budapesten a Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás keretein belül. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!