Olimpiai számban dobogósok a Váci Vízmű SE triatlonosai

A Váci Vízmű SE triatlonosai a tavalyi 5. hely megszerzése után idén felléphettek a dobogóra a triatlon mix országos bajnokságon. De mi is az a triatlon mix váltó?

A NOB 2017-ben döntött arról, hogy a 2020-as olimpián új versenyszámmal, az úgynevezett triatlon mix váltóval gyarapítják a versenyek számát. A triatlon mix váltó kis túlzással egy rendkívül izgalmas sport show. A rövid triatlon pályán 4 fős, 2 férfi és 2 női versenyzőből “mixelt” csapat indul, ahol 400 méter úszás után 8 kilométer kerékpár és 2 kilométer futást kell teljesíteni 1-1 versenyzőnek, váltakozva a férfi és női nemnek.

Ezzel szemben az olimpiai távú triatlon verseny 1500 méter úszásból, 40 km bicikliből és 10 km futásból áll. Magyarországnak akár érmes helyekre is lehet esélye a jövőben, hiszen 2014-ben Hamburgban világbajnoki bronzot szerezett a válogatott a felnőttek között. 2015-ben ugyancsak Hamburgban, a vébén a hatodik helyet szerezte meg a négy versenyző 17 induló csapat között.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Foci: újpesti fiatalok edződhetnek Vácott az NB II-ben

Visszatérve az utánpótláshoz, ahol a táv még csak a fele a felnőtt távnak, az újonc1-2 korosztályban a vízmű I-es csapata: Balogh Antónia, Tilinger Hunor, Horváth-Lengyel Julianna, Hertel Máté alkotta kvartett az előkelő 3. helyet szerezte meg a Debrecen és a Fradi csapata mögött. A VVSE II-es csapata sem szégyenkezhet, hiszen Kocsis Emma, Kocsis Tamás, Tilinger Emese, Nádasi Gergely szintén az előkelő 8. helyen ért célba és ők még jövőre is ebben a korosztályban versenyezhetnek.

Felkészítő edzők: Tószegi Márta, Tószegi Andor, Kollár Zoltán, dr. Kocsis Tamás.

Gratulálunk az újabb szép eredményhez!

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!