Önálló bérlettel jelentkezik a Vox Humana és a Vác Civitas

Sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy az EMMI és Nemzeti Kulturális Alap támogatásával már megvásárolható a Vox Humana Énekkar és a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar hangversenybérlete. A négy koncertet tartalmazó program egyik fő attrakciója Bogányi Gergely, Liszt- és Kossuth díjas zongoraművész Mozart estje lesz.

Rétvári Bence országgyűlési képviselő a sajtótájékoztatón üdvözölte a rendezvényt és elmondta: Vácon nagyszerű kulturális élet zajlik, köszönhetően e településen működő intézményeknek, művészeknek.

Hasonlóan vélekedett Fördős Attila polgármester is, aki szerint ez a rendezvény tovább színesíti a palettát.

– Vác elmondhatja ma, hogy a zene városa is, köszönhetően a kitűnő művészeti oktatásnak is – hangsúlyozta a városvezető. Hozzátette: nagyon sokan indultak el Vácról a zeneiskolából és a szakközépiskolából és értek el sikereket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Bogányi Gergely arról beszélt, hogy nagy örömmel játszik Mozartot.

– Sokan kérdezik tőlem, hogy a Bogányi zongorát mikor láthatják. Azt gondolom, hogy sokszor rám már nem is kíváncsiak az emberek – mondta a művész. Hozzátette: a március 28-iki koncerten mind a zongorát, mind pedig őt láthatják majd a váciak.

Sándor Bence karnagy, zenekarvezető a koncertekkel kapcsolatban elmondta: három helyszínen négy hangversenyt tartanak majd.

Az első rendezvényre ősszel kerül sor a Fehérek templomában, azt követi a karácsonyi koncert a baptista imaházban, majd az újévi hangversenynek már a művelődési központ ad otthont. Végül jövő tavasszal zárásként Évzáró Mozart Est lesz Bogányi Gergellyel, a Madách Imre Művelődési Központban. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!