Újabb emeleten védi a betegeket napfüggöny a kórházban

Szerdán délelőtt a váci Jávorszky Ödön Kórház neurológiai és stroke osztályán Meláth Attila baptista lelkész, a váci gyülekezet vezetője adta át a 95 darab napfüggönyt, amellyel a betegek és a dolgozók komfortérzetét kívánják segíteni.

A lelkipásztor elmondta: ez már a harmadik ilyen akciójuk, a kórház mind a hét szintjét szeretnék ellátni „hűsítő” függönyökkel. Most a harmadik emelet ablakaira kerülnek fel a sötétítők.

– Egyrészről azért fontos a gyülekezet számára, hogy segítse a kórházat, mert szomszédok vagyunk. Másrészt tartoznak hozzánk olyan emberek is, akik 3-4 napot, vagy heteket töltöttek már itt el, harmadrészt pedig vannak beteglátogatóink, akik a Karitász keretein belül járnak ide. Az ő jelzésük alapján döntöttünk a függönyök vásárlása mellett, hogy a nyári melegben a betegek közérzetét javítsa – mondta a helyszínen Meláth Attila.

Dr. Nagy Ferenc osztályvezető főorvos mondott köszönetet az adományért.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Cáfolja a BVOP a váci rab megveréséről szóló állításokat

– Irigykedve néztük az osztályokat, akik már kaptak ilyen függönyöket. Nagyon nagy szükség van rájuk és időben is érkeztek – célzott ezzel a szakember a hirtelen beköszöntő nyárra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!