Váci foci: Csank János nem csak a szépre emlékezik

Érdekes interjút készített a Nemzeti Sport Csank Jánossal, akinek irányításával a Vác FC-Samsung éppen huszonöt évvel ezelőtt megnyerte a magyar bajnokságot. A tréner meleg szavakkal emlékezik sok játékosára, közülük is két kedvencére, Koszta Jánosra és Nagy Tiborra. Utólag is gazolást nyer, hogy a jó edzőt a csapat „csinálja”, s hogy Vácon akkoriban hazai viszonyok között is remek labdarúgók kergették a bőrt. Íme néhány érdekes kérdés és a válaszok.

– A csapat már önnel a kispadon akkor került fókuszba, amikor az 1989–1990-es bajnokság utolsó fordulójában kettő-egyre legyőzte az MTK-t, ezzel megmenekült a kieséstől, a kék-fehéreket pedig elütötte a bajnoki címtől. Noha már az aranyérmek is ott voltak a váci stadionban. Ha akkor nem nyernek, ma talán nem beszélgetünk…

„Nagyon rossz idényünk volt, nem is tudom, mi mentett meg év közben a kirúgástól… A meccsen szinte percről percre változott a helyzet. A lelátókon a szurkolók a rádiós körkapcsolásból értesültek, hogyan is áll a bajnoki címért és a kiesés elkerüléséért folytatott küzdelem. Egyik pillanatban még a Debrecen volt a kieső, s miután az MTK ellenünk egyenlített, a kék-fehérek a bajnokok. A döntetlen nekünk még jó volt – persze én is tudtam, hogy a többi pályán mi a helyzet –, ezzel is elkerültük az osztályozós helyet. Tartva attól, hogy más pályákon változik a helyzet, vagy hogy Vácon az MTK vezetést szerez, szóltam Nagy Tibinek, hogy csak nyugodtan, de a legjobban annak örültem volna, ha biztossá tesszük a győzelmünket, mert akkor minket már nem érhet baj. Ez aztán meg is történt, kettő-egyre nyertünk, igaz, nem mindennapi izgalmak árán bizonyítottuk, hogy a Vácnak az első osztályban a helye. Más kérdés, hogy már azzal a csapattal sem a kiesésért kellett volna harcolnunk. Mert azt látni lehetett, hogy a gondjaink ellenére viszonylag stabil volt a védekezésünk, s a helyzetkihasználásunk sem volt rossz. Ha már itt tartunk, úgy emlékszem, látványosan is játszottunk – de lehet, hogy az eltelt idő megszépíti az emlékeimet. Az biztos, hogy a bravúrok mellett voltak kisiklásaink.

– A bajnoki arany- és két ezüstérem mellett a nemzetközi szereplés hagyott maga után kívánnivalót.

„Az UEFA-kupában a Dinamo Moszkvával, a Benficával és az Apollón Limassollal szemben estünk ki, a Bajnokok Ligájában a PSG búcsúztatott bennünket. Az oroszoknál olyanok játszottak, mint Igor Kolivanov, Alekszej Szmertyin, Omari Tetradze vagy Andrej Csernisov, a portugáloknál Szergej Juran, Alekszandr Mosztovoj, Paulo Sousa, Rui Costa, Vítor Paneira. Folytassam még? Az viszont ciki volt, hogy a ciprusiakkal szemben kiestünk. Az itthoni kettő-nullás győzelem után hosszabbításban négy-nullára kaptunk ki. A párizsiak edzője, Luis Fernández pedig miután meglátta a pályánkat, elismerését fejezte ki, hogy ilyen csapatunk van.

– Hogyan telnek a napjai? Lát esélyt rá, hogy visszatérjen az élvonalba?

„Az embernek van egy naptári meg egy biológiai kora. Az előbbin nem lehet változtatni, de igyekszem magam kondícióban tartani, futok, biciklizem. Hiányzik a pálya, az edzősködés. Járok én meccsekre most is – főleg alsóbb osztályú találkozókra –, de ez teljesen más. Annak viszont örülök, hogy a tarpai Sándor István Sportakadémia szaktanácsadója vagyok.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Hosszabbítás 2019. június 8-i lapszámában jelent meg.) ♦