Vácon járt a jótékonykodó donaueschingeni futócsapat

A gyerekek támogatását tűzte ki célul a német testvérvárosunkból, Donaueschingenből szerdán Vácra érkezett futócsapat. A jó cél érdekében a Duna eredetétől a Fekete-tengerig futnak el, egymást váltva, megállás nélkül. Eddig 20 ezer eurót gyűjtöttek már össze.

A sportolókat a Dunakanyarban először Nagymaroson fogadták, a hajnali órák ellenére Petrovics László polgármester és Varga Mesterházy Dóra üdvözölte. A városvezető megajándékozta a csapatot a település borával.

Vácra hét óra után érkeztek meg, a városházán Fördős Attila polgármester és Bodzásné Bóka Szilvia, a szervezési és tájékoztatási osztály vezetője fogadta és látta vendégül a csapatot. A polgármester köszöntötte őket és gratulált nekik a nem kis teljesítményhez, valamint a szándékhoz, amely elindította őket. A futók vezetője, Thomas Schneider elmondta: két csoportban teszik meg a távot, és huszonnégy óránként váltják egymást. Útjukon sok érdekes dologgal, különleges helyzettel találkoztak már eddig is, volt például olyan útszakasz, amelyet lezártak, emiatt egy kicsit eltévedtek, de végül megtalálták a jó megoldást.

A német csapat június 7-én indult el és terveik szerint és június 19-én érkeznek meg a Fekete-tengerhez. A nap 24 órájában futnak, felváltva, összesen 20 fő. Számításaik szerint 3145 kilométert tesznek meg, hat országot érintve, 12 nap alatt.

A magyarországi szakasz dunakanyari részét a donaueschingeni Lions Club szponzorálta. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!