A Budapest Környéki Törvényszék nyilvános tárgyalássorozatot követően június 20-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, akit súlyos testi sértés bűntettével vádoltak. A bántalmazás a Váci Fegyház és Börtön egyik cellájában történt két évvel ezelőtt.
A cselekmény idején O. I. vádlott a büntetését töltötte a Váci Fegyház és Börtönben. A zárkájában tartózkodó vádlott 2017. június 2-án reggel 8 óra előtt – előzetes szóváltást követően – megütötte zárkatársát, R. S. sértettet. A vádlott ezt követően a földön elterülő férfi bordáját és derekát kezdte rugdosni, majd ököllel a fejét is megütötte.
A bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki testi sértés bűntettében, ezért – többszörös visszaesőként – 4 év, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 5 év közügyektől való eltiltásra ítélte. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.
Az ügyész súlyosításért, a vádlott és a védő enyhítésért fellebbeztek. Az ítélet nem jogerős. ♦