A váci víziladázók nyerték Vásárhelyen az első kupát

Nemzetközi amatőr vízilabdatornát rendeztek a hétvégén Hódmezővásárhelyen. A 12 csapat részvételével megvívott sorozat végén az amatőr kategória győztese a Nagyvárad, míg az első osztályú játékosokat és utánpótlás-válogatott vízilabdázókat is felvonultató A csoport bajnoka a Vác Senso-Media csapata lett.

Egy tucatnyi vízilabdacsapat lepte el Hódmezővásárhelyt az elmúlt napokban. Június 28-30. között ugyanis a Török Sándor Strandfürdő és Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthont az I. Zsüffland Hód-vízilabda Fesztiválnak. Érkeztek csapatok Pécsről, Budapestről, Vácról, Dorogról, Szegedről, Szentesről és Hódmezővásárhelyről, de a határon túlról Zenta és Nagyvárad is képviseltette magát az összecsapásokon – írja a vasarhely24.com.

A mérkőzéseket két kategóriában játszották a csapatok. A komoly erőket – többek között elsőosztályú és utánpótlás-válogatott játékosokat is – felvonultató A csoport győztese a tavalyi Masters Eb-n is diadalmaskodó Vác Senso-Media lett, sőt a torna legjobb játékosának díja is Vácra került, dr. Kiss Ádám személyében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagy sikerrel zajlott le III. Nyuszi-uszi amatőr úszóverseny

„Azért nagy dolog ez számunkra, mert nagyon nehéz csoportba kerültünk, ahol bajnokság rendszerben meglehetősen sokféle csapattal volt szerencsénk játszani. Volt fiatal, pörgős társaság és aktív első osztályú pólósokkal teletűzdelt »egyesület« is. A mérkőzésterhelésnek és a kemény ellenfeleknek köszönhetően is nagyon hasznosnak tartjuk ezt a hétvégét” – tette közzé a Vác Senso-Media Facebook oldalán.

A váciak mögött a szentesi első osztályú játékosokat is soraik között tudó Kolbászfüstölők végeztek, míg a képzeletbeli dobogó alsó fokára a vásárhelyi fiatalokból álló Salida de Socorro állhatott fel.

A megmérettetés fénypontja pedig szombat este az a gálamérkőzés volt, ahol a torna válogatottjából álló Hód Masters All Stars a többszörös olimpiai bajnokokból (Szécsi Zoltán, Kósz Zoltán, Kiss Gergely, Varga Dániel, Biros Péter, Székely Bulcsú, Kis Gábor, Vári Attila, Varga Tamás) felálló Millenium Masters ellen, teltházas mérkőzésen szórakoztatták a közönséget. A mérkőzésen mindkét csapat látványos játékot produkált, és bár nem az eredmény volt fontos, Birosék parádés megoldásokkal, végül 20-7-re múlták felül ellenfeleiket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Tereprali: Laller dobogóval nyitotta a szezont

A Hód Masters All Stars keretébe bekerült a váci Csillag Bence is.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!