Férfi kézilabda NB I: a váci csapat Veszprémben kezd

Decemberben és áprilisban lesznek a Veszprém-Szeged rangadók a férfi kézilabda NB I új idényében, amelynek sorsolását kedden rendezték. Az első osztályba feljutott váci csapat mindjárt az elején Veszprémben kezd, s ez azt jelenti, hogy szinte biztosan nem győzelemmel rajtol.

A magyar szövetség honlapja szerint a Bajnokok Ligája-ezüstérmes Telekom Veszprém a Vác, a Magyar Kupa-győztes MOL-Pick Szeged pedig a Csurgó csapatát fogadja az első fordulóban, szeptember 1-jén. A címvédő dunántúliak a Komlót látják vendégül, a csongrádiak pedig a Ferencváros otthonában szerepelnek az utolsó körben, május 10-én.

A két BL-résztvevő december 8-án Veszprémben, április 12-én pedig Szegeden játszik egymással, de az időpontok a nemzetközi kupaszereplések függvényében még változhatnak, a hivatalos menetrend várhatóan augusztus elejére készül el.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Foci: sajnos továbbra is kiesőhelyen áll a váci csapat

A férfi NB I lebonyolítása az előző szezonokhoz képest változatlan: a 14 csapat körmérkőzéses rendszerben játszik 26 fordulót, majd az alapszakasz első és második helyezettje vívja a döntőt május 21-én és 24-én.

A férfi bajnokság mezőnye: Balatonfüredi KSE, Budakalász, Csurgói KK, Dabasi KC VSE, Eger SZSE, Ferencvárosi TC, Grundfos Tatabánya KC, HE-DO B. Braun Gyöngyös, Mezőkövesdi KC, MOL-Pick Szeged, Orosházi FKSE-Linamar, Sport36-Komló, Telekom Veszprém, Váci KSE. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!