Kovászoló központot és zarándokhelyet avattak Vácon

Egy újabb helyszínnel gazdagodott a Váci Egyházmegye. Beer Miklós nyugdíjba vonuló megyéspüspök múlt héten csütörtökön adta át az ifjúsági közösségszervező és vezetőképzőnek is helyet adó épületet, a Kovászoló központ és zarándokhelyet. A létesítmény Vác központjában, a Galamb köz 5. szám alatti, műemléki védelem alatt álló épületben lett kialakítva. Az ünnepélyes felavatáson részt vett Marton Zsolt, nemrég kinevezett megyéspüspök, akit augusztus 24-én szentelnek fel.

Az épület a Váci Egyházmegye Ifjúsági Közösségszervező és Vezetőképzőjének, a Kovászolónak ad helyet, melynek első képzése még 2013-ban volt, és azóta is töretlenül folyik az oktatás. A programban résztvevők száma már megközelíti a száz főt.

A kovászolás lényege, hogy a fiatalok zenélést, játékos pedagógiai módszertant és hitéleti csoportvezetést tanulnak. Az egyházmegyében minden bérmálásnál a kovászolósok ott vannak és hívják a fiatalokat a találkozókra, így segítve elő a szemléletformálásukat. A képzésekhez nem rendelkeztek eddig helyszínnel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Az autizmus világnapján helyezz kék papírvirágot az ablakba!

A központ Vácon a Galamb közben a már meglévő műemlékvédelmi épület átalakításával, bővítésével valósult meg: a földszinten két lakrésszel, kiszolgáló egységekkel, Dunára néző kávézóterasszal, az emeleten nyolc apartmannal, a modern kor igényeit maximálisan kielégítő a megújuló energetika hasznosítása jegyében.

A rendezvény végén Beer Miklós megáldotta a házat és a hozzá tartozó haranglábat is.

A projektet a Magyar Kormány 315 millió forinttal támogatta. A létesítményt az Althann Vendégház és Konferencia Központ üzemelteti. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!