Műszaki hiba miatt torlódtak a vonatok Vác felé

Majdnem ütközött két vonat kedd délután Dunakeszin, az állomáson – értesült a Magyar Hang. Egy utas beszámolója szerint a Nyugati pályaudvarból induló zónázó vonat menetrend szerint Vácig nem állna meg sehol, de egyszer csak hirtelen fékezett, majd a fékezés és a dudálás hosszan folytatódott.

„Mikor megálltunk, nem messze ott volt előttünk a másik vonat” – írta az utas egy Facebook-bejegyzésben.

A lap úgy tudja, alig 100 méter volt a két szerelvény között a Dunakeszi állomáson. Azt nem tudni, hogy a másik vonat szemből jött-e, vagy utolérték egymást.

A MÁV egyelőre nem reagált az esetre, de kedden a Mávinform közölte, hogy 16:30-tól a biztosítóberendezési hibája miatt lelassult a közlekedés Dunakeszi állomáson, a váci vonalon pedig a délutáni vonatok menetideje 20-50 perccel megnő. Később azt írták, hogy 17:30-ra befejezték a biztosítóberendezés javítását.

A cikk megjelenése után a MÁV közleményt adott ki. Ebben azt írják, hogy semmilyen balesetveszély nem állt fenn, minden szabályos volt. „A biztosítóberendezés műszaki hibája miatt a pálya menti jelzőszerkezetekre (szemafor) nem lehetett a vonatok részére »szabad jelzést« kivezérelni. Ilyenkor a vonatok csak 15 km/h sebességgel haladhatnak. Az egymást követő vonatok feltorlódtak.

Ilyen esetben, amikor a biztosítóberendezés nem működik, a vasúti szabály megengedi, hogy a vonatok a térközökben felzárkózhatnak egymás mögé. Ez nem azt jelenti, hogy közvetlen mögötte állhat meg, a mozdonyvezető ezért mehet legfeljebb 15 km/órás sebességgel, hogy az előtte azonos irányban közlekedő vonat előtt biztonságosan meg tudjon állni. Szabálytalan munkavégzést és veszélyes helyzetet nem állapított meg a vasúttársaság” – írták. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!