Óvatosabban kellene bánnunk a vízzel

Nagyobb figyelmet kellene fordítani a digitális vízgazdálkodásra – hívta fel a figyelmet Szöllősi-Nagy András vízüggyel foglalkozó szakember. Az ivóvíz nem fog elfogyni, de a klímaváltozás hatására egyre szélsőségesebb jelenségeket lehet majd tapasztalni.

A vízzel való gazdálkodás ma már a digitális világ része, mivel több számítógépes modell is rendelkezésre áll, amelyek a klímaváltozásnak a vízre gyakorolt hatását is előre tudják jelezni. A részrendszereket viszont még nem kapcsolták össze – mondta el Szöllősi-Nagy András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi karának oktatója.

Amit próbálunk csinálni, az voltaképpen az, hogy egy olyan kutatási-fejlesztési program induljon Magyarországon, amelynek eredményekét csökkenteni lehetne a kockázatot, ugyanakkor lehetne növelni a vízellátás biztonságát is – emelte ki a szakember.

A korábban nemzetközi vízügyi szervezetekben is tevékenykedő professzor felhívta a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás legalább 80 százaléka a vízzel kapcsolatos. Felgyorsul például a víz körforgása.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Márpedig, ha ez megtörténik, akkor megnő a szélsőségek előfordulásának a valószínűsége. Gyakoribb lesz az árvíz, és magasabb lesz, de több lesz az aszályosságnak kitett területek mértéke térben, de ugyanakkor időben is megnőnek. Szóval a vízmennyiség ugyan annyi lesz, mint volt a holocén elején, 10 ezer évvel ezelőtt, csak éppen a vízforgás felgyorsulása következtében ezek a szélsőségek sűrűbben fognak előfordulni – hívta fel a figyelmet Szöllősi-Nagy András.

A szakember szerint nem valószínű, hogy az ivóvíz el fog fogyni, bár megfigyelhető ennek is a csökkenése. Amíg 1975-ben az egy főre jutó vízkészlet – világátlagban – körülbelül 15 ezer köbméter/fő/év volt, ez mára lecsökkent 5 ezer köbméter/fő/évre. Ahol a nagy tartalékok vannak, azok a felszín alatti vizek, a nem megfagyott víz 90 százalék a felszín alatt van, ám rendkívül sérülékeny – tette hozzá.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Szöllősi-Nagy András hozzátette, hogy világszerte egyre több a vízzel foglalkozó szakember. Felismerték ugyanis azt, hogy a víz minden tekintetben áthatja az életet: összefügg vele például a népesség növekedése, vagy a migráció. – írja az infostart.hu ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!