Szinte hetente éri közlekedési baleset a dolgozókat

A 2000-es évtől napjainkig 17 mérnökségi szakember hunyt el munkaterületen figyelmetlen vagy szabálytalan közlekedők miatt. Ezen tragikus esetekben közös, hogy a munkaterületek mellett a vétkes jármű vezetője nem a kihelyezett forgalmi jelzéseknek, korlátozásoknak megfelelően közlekedett, és legtöbbször a megengedett sebességet jelentősen túllépte.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. az országos, mintegy 32 ezer kilométeres közúthálózaton 93 mérnökségén keresztül látja el a szükséges üzemeltetési és fenntartási feladatokat. A mérnökségeken – és így közvetlenül az utakon – mintegy 4000 munkavállaló dolgozik, akik nap mint nap balesetveszélyes helyzetekkel néznek szembe. Az út mentén dolgozókra nézve a legtöbb potenciális baleseti helyzet a gyorsforgalmi hálózaton alakulhat ki, ahol a járművekkel a fő- és mellékutakhoz képest nagyobb sebességgel közlekednek, de ezen utakon is gyakoriak a balesetek.

A gyorsforgalmi utakon csak 2018-ban 83 baleset történt munkavégzéses útszakaszokon. A legtöbb baleset a munkaterület kezdeténél történik: vagy nem engedik be az elfogyó sávból az autósok egymást, vagy figyelmen kívül hagyják az előjelzéseket, hogy hamarosan munkaterület következik és ezért becsapódnak a munkavégzők közé.

Az elmúlt évben 37 esetben terelőelemeknek, eszközöknek (táblák, villogósor terelőkúp, terelőfal stb.) vagy járműveknek ütköztek a figyelmetlen közlekedők az autópályákon és autóutakon, 12 esetben közutas autónak, ebből kilencszer úgynevezett ütközési energianyelő eszköznek csapódtak be, melyek a munkaterületen dolgozókat védik, valamint a balesetet szenvedett járműben utazók sérüléseit is csökkentik.

Sajnálatos módon nemcsak a munkavégzéshez szükséges eszközök, hanem a munkavégzők is gyakran megsérülnek, amikor például a lassabban közlekedő útellenőri autóba, a leállósávon vagy a padkán dolgozó munkagépekbe és az út szélén várakozó brigádszállító autóba csapódnak be. Ilyenkor a legjobb esetben is zúzódások, könnyebb sérülések alakulnak ki, de gyakoriak a súlyos, 8 napon túl gyógyuló esetek és előfordult már halálos baleset is.

Az elmúlt öt évben csaknem 30 ilyen eset történt közutas munkavállalókkal. Mindezeket összefoglalva a gyorsforgalmi szakaszokon átlagosan hetente történik munkavállalókkal kapcsolatos, munkaterületen történő közlekedési baleset.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezen helyzet megváltoztatása miatt, a balesetveszélyes helyzetek kialakulási lehetőségének minimalizálására és munkavállalóinak védelmében már tavaly országos figyelemfelhívó kampányt indított Biztonságunk az Ön kezében van! címmel. Az üzenet egyértelmű: a munkaterületeken elengedhetetlen, hogy az ott közlekedők fokozottan figyeljenek és tartsák be az ideiglenes korlátozásokat, nemcsak a munkát végzők, hanem saját érdekükben is!

Országszerte összesen száz óriás molinót helyeztek ki a szakemberek forgalmasabb útszakaszok felett, emellett a társaság valamennyi útellenőri autóján is látható a kampány fő üzenete, valamint a közösségi média felületeken is hangsúlyosan megjelent a téma.

A kampány egy újabb szakaszához érve a társaság ismét a közlekedők és a sajtó segítségét kéri, hogy az általánosan tapasztalható, nemcsak országos közutakat érintő helyzetben érzékelhető, pozitív változást érjenek el. A Biztonságunk az Ön kezében van! kampány következő szakaszában hamarosan újabb óriásplakátokat és molinókat helyeznek ki, illetve készült egy, a munkavégzés közben elhunyt közutasok hozzátartozóival és munkatársaival készült megrázó videó, melyben a szeretteiket gyászolók szólalnak meg, ezzel is felhívva a figyelmet: a munkaterületeken hús-vér emberek dolgoznak, akik azért végzik munkájukat, hogy később az arra közlekedők biztonsággal haladhassanak.

Ezek az emberek nem útakadályok, hanem olyan elkötelezett szakemberek, akik veszélyes helyen dolgoznak, és nagyrészt a közlekedőkön múlik, hogy mindkét fél sértetlenül térjen haza.

Mit tehetnek az autósok?

Az aktív és passzív biztonsági intézkedések mellett a társaság arra kéri az autósokat, hogy minden esetben fokozott figyelemmel, a munkaterületek sebességkorlátozási szabályait betartva haladjanak el a közutakon munkát végző kollégák mellett. A kihelyezett jelzések minden esetben szükségesek, még ha az autósok adott esetben nem is látják a munkavégzés minden fázisát. Ugyanis előfordulhatnak váratlan, a munkavégzésből, az adott technológiából adódó, előre nem látható helyzetek, amelyeket ezekkel a jelzésekkel (sebességkorlátozás) tudnak biztosítani.

Utazásuk előtt tájékozódjanak az országos közutakat érintő korlátozásokról és forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál a www.utinform.hu oldalon. Az esetleges hosszabb menetidőt ne a munkaterületeken próbálják meg behozni! Néhány száz méternyi munkaterületen másodpercekben mérhető az az idő, amit azzal nyernek, ha gyorsabban hajtanak, viszont minél nagyobb sebességgel közlekednek, hatványozottan nő a baleset valószínűsége.

Belterületi szakaszon 30 km/óra sebességgel egy 1 km hosszú munkaterület mellett körülbelül 2 perc áthaladni, dupla akkora sebesség mellett is maximum 1 percet nyerhetnek. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!