kozponti gyogyszertar banner 728x90 (1)

A királyos diákok „jelesre vizsgáznak” az életben

hirdetés
dunaelektro banner (1400 x 230 képpont)

A Váci SZC Király Endre Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája és a KNAUS TABBERT Kft. közötti együttműködés keretében az iskola faipari technikus és asztalos tanulói a cégnél töltötték a nyári szakmai gyakorlatukat – olvasható a Váci Napló pénteki számában. Az iskola vezetése és szakmai tanárai a tanév során fokozott figyelmet fordítanak arra, hogy a fiatal szakember jelöltek egy vállalathoz kikerülve – szakmailag és emberileg is – megállják a helyüket, így a diákok munkájával a cég vezetése nagyon meg volt elégedve.

A KNAUS TABBERT KFT. a német KNAUS TABBERT GmbH magyarországi leányvállalata, amely Európában piacvezető szerepet tölt be a lakókocsi- és lakóautó gyártásban, hiszen a világszínvonalat jelentő Knaus, Tabbert, Weinsberg, T@B márkájú lakókocsik és lakóautók több mint 40-féle változatát állítja elő.

A Nagyorosziban található vállalat saját asztalosüzemmel, varrodával, présüzemmel, összeszerelő sorral és logisztikai egységgel rendelkezik. A cég 830 főt foglalkoztat, s a különböző munkafeladatok elvégzéséhez a soron dolgozó összeszerelő munkásokra éppúgy szükség van, mint a magasan kvalifikált szakemberekre. Az évek során a cég a németországi gyártóegységek alkatrész beszállítójává vált, hiszen ezek előállítása képzett szakembereket – elsősorban villanyszerelőket, autószerelőket, elektronikai műszerészeket, asztalosokat és faipari CNC technikusokat – igényel. Ennek biztosítása érdekében a vállalat munkaerő utánpótlás programot indított, amelynek részeként a váci iskola diákjai a cégnél teljesítették a nyári termelési gyakorlatukat.

A hét tanuló – Budai Zsombor, Dudás Dávid Róbert, Gönczöl Márk Máté, Molnár Bence, Molnár Róbert, Rafael Krisztofer, Dosztál Dávid – az asztalosüzemben, a raktárban és a bútorszerelő csarnokban rotációs rendszerben dolgozott, így valamennyien többféle munkaterülettel ismerkedtek meg.

A fiatalok közül többen CNC faipari vágógépen illetve automata fúrógépen is dolgoztak. Hugyecz Zoltán, az asztalosüzem vezetője irányította, Katulin Károly, a cég szakoktatója pedig felügyelte a munkavégzést. A diákok munkanapja 7 órától 14 óráig tartott, céges buszjárattal szállították őket a lakóhelyüktől a munkahelyig.

Motiválta őket, hogy a gyakorlat ideje alatt – a törvényi előírásoknak megfelelően – ösztöndíjat és étkezési hozzájárulást kaptak, de azt is fontosnak tartották, hogy az iskolában megtanult elméleti ismereteiket végre a gyakorlatban is hasznosítani tudták. Mindannyian igyekeztek megfelelni az elvárásoknak, aminek eredményeképpen az üzemvezető meg volt elégedve a munkájukkal, és valamennyien jeles érdemjeggyel zárták a szakmai gyakorlatukat.

A cég és az iskola együttműködésének sikere köszönhető Botka József és Maring István ügyvezető igazgatók maximális támogatásának, hiszen a cég vezetése előrelátó módon felkarolja a jövő szakembereit, biztosítva ezzel a szakember utánpótlást. A cégvezetés innovatív hozzáállása, és a vállalat támogató humánerőforrás politikája révén szeptembertől létre jöhet a Váci Szakképzési Centrum és a Knaus Tabbert Kft. között egy újabb együttműködés, amelynek keretében a szakközépiskolai és a szakgimnáziumi tanulók – tanulószerződéssel – heti egy nap gyakorlatot fognak a vállalatnál tölteni. Ez a lehetőség az asztalos, a villanyszerelő és a faipari technikus tanulókat érinti, akik azon felül, hogy az észak-magyarországi régió egyik legnagyobb cégénél sajátíthatják el a szakma fortélyait, még ösztöndíjat is fognak kapni erre a gyakorlati időre.

Varga József, gyakorlati oktatásvezető elmondása szerint, az iskola ezzel az együttműködéssel szeretné megkönnyíteni a végzett tanulóinak az elhelyezkedését is, hiszen a cégnek folyamatosan szüksége van a jól képzett szakemberekre. Az pedig jól bevált gyakorlat a vállalatoknál, hogy a gyakornokok, akiket a cég szakoktatói már a tanulmányi időszak alatt a helyi sajátosságokra oktatnak, később kiválóan megállják a helyüket a cég alkalmazottaiként is. (Czinegéné Horváth Klára)