Állomásfelújítási programot indít a vasút a váci vonalon

A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel, a vasúttársaság a saját forrásaiból évente 4-5 milliárd forintot fordítana a munkálatokra, amelyek az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják – mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten. Elsősorban a Budapest – Cegléd – Szolnok (100A vonal) és a Budapest – Vác – Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS emeletes motorvonatok is ezeken a vonalakon szállítják majd az utasokat.

Homolya Róbert hozzátette, a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki az “50 megújuló állomás” elnevezésű karbantartási program állomásait. A 100A vonali megállók közül bekerült a programba Kőbánya-Alsó, Kőbánya-Kispest, Pilis, Monor és Vecsés is, a 70-es vonalnál pedig Szob, Sződ, Sződliget, illetve Dunakeszi-Gyártelep állomás.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Baleset: több autó ütközött az M2-esen a fóti lehajtónál

Kérdésre elmondta azt is, hogy az egyes megállók karbantartására mintegy 300-400 millió forintot fordítanak, az épületek állapotától függően. Hozzátette, a munkálatokat a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. végzi. Arról is beszámolt, hogy a program részeként folytatódik a Keleti Pályaudvar felújítása is, a tervek között szerepel, hogy még év végéig átalakítják a vizes blokkot, jövőre pedig elkezdődik a jegypénztárak felújítása. (képünkön: a szobi vasútállomás)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!