Ismét elmarad egy fejlesztés Vácon – ebből az aparopóból hívott össze sajtótájékoztatót a Vác-Alsóvárosi vasúti megállóhoz Kiss Zsolt (MSZP) önkormányzati képviselő. Elmondta: a napokban jelentette be a MÁV elnök-vezérigazgatója, hogy saját forrásból 50 vasútállomást, illetve megállót újítanak fel 2023-ig.
– A listából kimaradt Vác-Alsóváros megállóhely. Pedig a propaganda szöveg szerint a 70-es vonalon lévő állomások prioritást élveznek – hívta fel a figyelmet a politikus. Hozzátette: képviselőként többször szorgalmazta, hogy a váci állomások problémáiról, a tervekről hallgassa meg a testület a MÁV illetékesét, aki aztán egyeztetéseket ígért.
– Kértem több alkalommal az ezekre való meghívásomat, kértem a tárgyalásokról készült jegyzőkönyveket, emlékeztetőket, amelyeket a mai napig nem kaptam meg – mondta.
Kiss Zsolt kifogásolta azt is, hogy kiderült, a 71-es vonalat nem újítják fel, míg a 70-es vonalon csupán négy állomás újul meg, köztük a sződligeti is.
– Levélben fordulok az országgyűlési képviselőhöz és a MÁV illetékeseihez, hogy pótlólag vegyék fel Vác- Alsóvárost a felújítandók listájára – hangsúlyozta. – Mivel jelenleg is egyre tarthatatlanabb és botrányosabb állapotban van a Vác-Alsóvárosi megálló, ezért fel fogom újítani és használhatóvá teszem az esőbeállókat, hogy legalább az védje az utazókat a vonal egyik legforgalmasabb megállóhelyén. ♦