Belső vita az MSZP elnökségének váci döntése miatt

Mivel a váci vezető szerint a párton belüli szabályok alapján az országos elnökség csak megyei jogú városok estében dönthet arról, hogy kit támogatnak az önkormányzati választáson polgármester-jelöltként, Bóth János, az MSZP városi szervezetének elnöke elfogadhatatlannak tartja az elnökség szerda esti ülésén hozott döntést. Mint megírtuk, a szocialista központi vezetés arra jutott, hogy Matkovich Ilona és az általa vezetett Összefogás Vácért koalíció bírja a párt támogatását Vácott.

Bóth János lapunknak azt mondta: a szerinte jogtalan döntés miatt megteszi a szükséges lépéseket. Hozzátette azt is, hogy ő személy szerint továbbra is Néveri István polgármester-jelöltségét támogatja. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!