Díjat fizetnek az illegális szemétlerakók bejelentéséért?

Negyedik alkalommal tartott egyeztető fórumot Fördős Attila polgármester az érintett szakemberekkel az új szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakításáról. Mint ismeretes, három nagyobb, bekamerázott lerakót építenek ki a városban, így várhatóan rendeződnek majd a jelenlegi áldatlan állapotok. Rendszeres tapasztalat ugyanis, hogy a közösségi szemeteseknél nem csak kommunális, illetve szelektív hulladékot tesznek ki, hanem sittet és lomokat is.

A fórumon elhangzott, hogy hamarosan bevezetik a nyomravezetői díjat is, azaz, amennyiben lakossági bejelentetéssel és dokumentálással sikerül tetten érni egy szabályszegőt, akkor akár 50 ezer forintot is fizet az önkormányzat – tudósít a városi televízió.

Az utóbbi hetekben négy szervezet figyeli összehangoltan az illegális szemétlerakást a városban. A közterület-felügyelők mellett a rendőrség, a várossal szerződésben álló vagyonvédelmi cég alkalmazottai és a Váci Önkéntes Tűzoltó és Mentő Egyesület aktivistái is azon vannak, hogy tetten érjék a notórius szabályszegőket. A beszámolókból kiderült, az együttműködés hatékony.

A polgármester bejelentette: szeptemberben módosítani fogják a hulladékkal kapcsolatos rendeletet, ez tartalmazza majd a nyomravezetői díj kifizetésének szabályait.

A fórum témája volt továbbá a társasházak lomtalanításának kérdésköre is. A tapasztalatok szerint több olyan lépcsőház is van, ahol jelentős mennyiségű szemét halmozódott fel, amely elzárja a menekülési útvonalakat. Ebben az ügyben várhatóan a katasztrófavédelem intézkedik majd, akik ellenőrzéseket fognak végezni a váci lakótömbökben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!