Ingyenes táborban úsztak, játszottak a váci gyerekek
Igazi „nagymamás” tábort szervezett az idén a város a rászoruló családok gyermekeinek – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet csütörtökön a városházán tartottak, elbúcsúztatva az idei nyarat a diákok számára, hiszen hamarosan kezdődik a tanév. Ebben az esztendőben is nagyon sokan pihenhettek és tölthettek kalandokkal teli napokat az önkormányzat által finanszírozott táborban, amelynek az idén a Simon Antal iskola adott otthont. Elhangzott: ezúttal sajátos nevelési igényű gyermekeket is fogadtak, s a tapasztalatok nagyon kedvezőek.
Szentiványi Erika, a városi gazdasági hivatal vezetője, a táborok főszervezője elmondta: július 1-től augusztus 16-ig várták a gyermekeket. Az iskolában is nagyon jó körülmények fogadták a jelentkezőket, s a velük foglalkozó pedagógusok minden napra érdekes és vonzó programokat állítottak össze. A táborozók például végigjárták a város összes múzeumát, mindezt ingyenesen, s hetente kétszer ugyancsak térítésmentesen vehették igénybe a városi uszodát. Köszönetet mondott Demkó Mihálynénak, aki vezető pedagógusként vett részt a táboroztatásban, és minden támogatónak, aki segítette a szervezőket.
A gyermekek kis ajándékokat készítettek, amelyeket most át is adtak Fördős Attila polgármesternek, aki megköszönve a figyelmességet, megjegyezte: immár évek óta sikeresek a város által szervezett nyári táborok. Köszönetet mondott a szervezésben és a lebonyolításban résztvevőknek, s reményét fejezte ki, hogy a jövő nyáron is meg lehet majd szervezni a nyári táborokat.
A város összes iskolájából várták a jelentkezőket, ebben az évben sajátos nevelési igényű gyermekeket is fogadtak, ezzel tehermentesítve néhány napra a szülőket. A tapasztalatok nagyon kedvezőek – hangzott el. A legnépszerűbb a strandolás volt, de jártak a városi tűzoltóknál, a rendőrség is tartott bemutatót, s a gladiátorok is lehetőséget adtak eszközeik kipróbálására. Egy érzékenyítő program keretében mozgássérült emberekkel találkoztak a táborozó kicsik és nagyok.
Az egyhetes táborban való részévételért a szülőknek nem kellett fizetniük, kivéve a napi háromszori étkezésért, de akinek ezt gondot okozott, azoktól nem kértek térítést ezért sem. ♦