Jövőre a Giro d’Italia bicikliseinek szurkolhatnak a váciak

Az önkormányzat és a helyi kerékpáros szervezetek munkacsoportot hoztak létre pénteken Nagykanizsán, ahol jövő májusban a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny harmadik szakasza zárul. A világhírű, több napon át tartó kerekezés egy szakasza Vác közelében, a Duna túlsó partján halad majd el, az időmérőt pedig Budapesten, a Hősök terén rendezik majd meg.

A pénteki nagykanizsai sajtótájékoztatón Radics Bálint, a szervezési feladatokra létrehozott akciócsoport vezetője felidézte: a 110 éves múltra visszatekintő versenynek 2,8 millió követője van a közösségi médiában, és a legutóbbi verseny is 80 millió letöltést hozott a hivatalos oldalon. A verseny három hetében közel négyezer ember dolgozik, hogy a 22 csapat 176 versenyzője rajthoz állhasson. Az egyes helyszíneken több tízezren kíváncsiak a szakaszokra, a legtöbb érdeklődőt pedig éppen a befutók vonzzák.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kegyeleti váltófutás a Reménységnél

A magyarországi Grande Partenza, azaz nagy rajt keretében 2020. május 9-én, szombaton egy 9,5 kilométeres budapesti időfutam lesz, amely a Hősök teréről indulva az Andrássy úton halad, érinti a Parlamentet, majd a Dunán át a Clark Ádám téren keresztül a Várban zárul.

A második etap ugyancsak a Hősök teréről rajtol, majd a Pilisen átkelve a Dunakanyarban haladva Esztergomon és Pannonhalmán át Győrben ér véget a 193 kilométeres táv.

A harmadik, 197 kilométeres szakasz Székesfehérváron kezdődik, a Balatont Balatonfürednél éri el, aztán a Tihanyi-félszigetről Keszthelyen át halad a nagykanizsai befutóig. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!